Sok elemzés foglalkozott már a baloldal 2022-es katasztrofális választási szereplésével, azonban eddig nem esett szó arról, hogy a Fidesz–KDNP újabb elsöprő győzelmével a baloldal által előválasztásnak nevezett háziversenyen elért eredmények is a visszájukra fordultak – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Rutinos káderek estek ki

A baloldal nagy önbizalommal futott neki az idei országgyűlési választásoknak Miskolcon, hiszen a város két egyéni választókerületében a Fidesz–KDNP jelöltjei négy évvel ezelőtt negyven százalék alatti eredménnyel, szoros versenyben tudták elhódítani a képviselői helyeket. A borsodi 2-es számú körzetet egyszer (2014-ben) már megnyerő Varga László (MSZP) kihívójának egy DK-s, Jobbik által is támogatott jelölt, Hegedűs Andrea helyi önkormányzati képviselő is bejelentkezett az előválasztáson. A rutinos MSZP-s politikus végül legyűrte DK-s kihívóját, azonban a végén mégsem örülhetett, ugyanis idén sem tudta legyőzni fideszes ellenfelét, aki ezúttal Kiss János korábbi miskolci alpolgármester volt. Hegedűs Andrea viszont a baloldali közös lista 36. helyéről bejutott az Országgyűlésbe.

Új arc a parlamentben a momentumos Lőcsei Lajos, aki a szivárványkoa­líció listájának huszadik helyéről került be az Országgyűlésbe. A harminchat éves politikus nem akárkivel mérkőzött meg az előválasztáson.

Ellenfele az az MSZP-s Korózs Lajos volt, aki néhány évvel ezelőtt kamuvideójával vált hírhedtté, amelyben egy álmentős állításait tényként közölve próbálta befeketíteni a magyar egészségügyet. A tapasztalt szocialista politikus ugyan elnyerte az ellenzéki indulás jogát a Heves megyei 3-as körzetben Lőcsei­vel szemben, az igazi választáson viszont már esélye sem volt Korózsnak a fideszes jelölt, Szabó Zsolt ellen, aki majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint ő. Lőcsei ugyan elbukta az előválasztást, de Márki-Zay Péternek köszönhetően előkelő helyet kapott a listán, miután a baloldali miniszterelnök-jelölt ragaszkodott ahhoz, hogy három roma származású politikus is befutó legyen.

Gyurcsány emberei is pórul jártak

Hiába veszik körül botrányok Gyurcsány Ferenc ügyvédjét, a DK-s Czeglédy Csabát, a szombathelyi előválasztáson mégis az LMP-s Ungár Péter fölé tudott kerekedni. Czeglédy máig gyakori vendége a bíróságoknak, korábban pedig már kapott jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést, ám jelenleg büntetlen előéletűnek számít.

Korábban írtuk

A DK-s politikus bírósági ügyei az ellenzéki szavazók többségét nem zavarták az előválasztáson, de a valódi megméretésen Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter magabiztosan utasította maga mögé Czeglédyt. Ungár Péter viszont bebiztosította mandátumhoz jutását, mivel a zöld minipárt politikusa kiharcolta magának a közös lista hetedik helyét.

Nagy csata volt a DK-s Szakács László, valamint az LMP-s Keresztes László Lóránt között Pécsett az előválasztáson. Előbbi mindössze mintegy száznyolcvan szavazattal, de többet kapott. Viszont míg Keresztes a lista harminckettedik helyét foglalhatta el, addig Szakácsnak csak a szimbolikus kétszázharminckettedik sorszám jutott. A Baranya 2-es körzetben végül a fideszes Hoppál Péter a DK-s hatpárti jelöltet legyőzve újrázhatott, így Szakács kiszorult a parlamentből. Korábbi vetélytársa, Keresztes mégis jobban járt a végén, ő ugyanis nemcsak hogy a honatyák között ülhet még négy évig, hanem megkapta a fenntartható fejlődés bizottságának elnöki posztját is.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!