Páty 5000 fős község a Zsámbéki-medencében. Egy ugrásra van csak a fővárostól, nem csoda, hogy más környékbeli településekhez hasonlóan ide is előszeretettel költöznek ki a lassan lakhatatlanná váló Budapestről azok, akik megtehetik. Az idilli környezet azonban nemcsak a fővárosból menekülőket vonzza, hanem a bűnözőket is.

– Az elmúlt 5 évben háromszor törtek be hozzánk. Először csak tizenhat tyúkot loptak el, másodszor már bankkártyákat, iratokat, ékszereket is – meséli Cs. F., az egyik áldozat. – A legutóbbi eset április 10-re virradóra történt. Arra ébredtünk, hogy hideg van a lakásban. Nyitva volt az ajtó, hengerzártöréssel jöttek be a betörők. A kárunk körülbelül 100 ezer forint, és megint elvittek iratokat is.

Cs.-ék elkeseredve hívták a rendőrséget. Cs. F. szerint azonban a helyszínelők nem álltak a helyzet magaslatán, még ujjlenyomatot sem vettek, ellenben az egyikük, ha már ott járt, mindjárt ajánlott egy kitűnő zárszerelőt Cs.-éknek…

Az egyik ellopott táska megkerült később a benne lévő noteszekkel együtt, a budakeszi rendőrőrsről értesítették Cs.-éket, hogy valaki ott hagyta. Azt nem mondták meg neki, hogy ki vitte be a táskát. Csoda-e, ha Cs. F. csalódott a rendőrökben.

– Becsületesen adózok, de cserébe az állam nem garantálja a magántulajdon védelmét, sőt a betörők nyugodtan garázdálkodhatnak. Ha ez így megy tovább, az emberek előbb-utóbb illegálisan fegyverkezni fognak, hogy megvédjék a tulajdonukat. Kérdem, miért nem ad erre lehetőséget a törvény, úgy mint például egyes amerikai államokban?

Hasonló véleményen van L. K. is, aki társaival együtt éjjelente járőrözik Páty utcáin.

– Nagyon elegem van már abból, hogy éjszakákat nem alszom, mert nem tudhatom, mikor törnek be hozzám. Minek fizetjük az adót, ha a rendőrség nem képes megvédeni minket?

Arra a kérdésünkre, hogy tulajdonképpen hány betörés történt Pátyon az elmúlt hónapokban, mindenki mást mond. Van, aki száz fölé teszi a bűncselekmények számát, van, aki nyolcvan-egynéhányra. Csak az biztos, hogy a betöréssorozat folytatódik, tettesek pedig nincsenek.

– Volt pár ember, akiket lefogtak a rendőrök, de másnap kiengedték őket – mondja. Cs. F.

A Demokrata megkereste Girán Attila rendőrnyomozót, aki a pátyi betöréssorozat ügyében folytatott vizsgálatot vezeti, ő azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolt kérdéseinkre, csak annyit mondott, hogy információi szerint közel sem történt annyi betörés, amennyiről a pátyiak beszélnek. Girán Attila 20-30 közé teszi a bűncselekmények számát.

A rendőrség titkolózása ellenére azért a pátyiak sejtik, hogy kik követik el a betöréseket. Többen egyöntetűen egy Kelet-Magyarországból ideszármazott, börtönviselt személyre gyanakodnak, aki a legnagyobb magyarországi kisebbséghez tartozik. Állításuk szerint ez a férfi mozgatja a szálakat.

– A tudatos liberális politika eredményeként a rendőrök lassan igazoltatni sem merik azokat, akik egy bizonyos kisebbséghez tartoznak, mert egyből ordítozni kezdenek, hogy „azért, mert cigány vagyok?”, és egyből kivonul a sajtó, az ombudsman meg a sok-sok jogvédő – magyarázza Cs. F.

Polgárőrség van, de mégsincs?

Aki Budakeszi felől érkezik Pátyra, feltétlenül észreveszi a táblát: „Községünkben polgárőrség működik.” A testület tevékenységéről, hatékonyságáról azonban megoszlanak a vélemények. Van, aki elismerően szól róla, de többen azt mondják, a polgárőrség úgy működik, mintha nem is létezne. Hallani olyan véleményt is, mely szerint a csoport a Kádár-rendszer híveiből áll, ezért sokan nem szívesen működnek együtt velük.

– Lejárató propaganda folyik ellenünk, sőt az elmúlt négy évben el is voltunk nyomva! – állítja indulatosan Németh Károly, a pátyi polgárőrség vezetője. – A képviselő-testület nem szavazta meg a polgármester javaslatát, aki 350 ezer forinttal szeretett volna támogatni bennünket. Pénz nélkül pedig nehezen tudunk dolgozni. Többen olyanokat is mondtak, hogy a pufajkások utódai vagyunk, és zaklatjuk az embereket. A sok támadás ellenére azonban tesszük a dolgunkat. Most 22 polgárőr van Pátyon, a diszpécseri telefonszámunkra várjuk a lakossági bejelentéseket.

A polgárőrség vezetőjét vehemens embernek tartják a faluban. Van, aki úgy véli, Németh Károly minden jó szándéka ellenére összeférhetetlen, sokan ezért nem csatlakoznak a polgárőrséghez. Mindezek ellenére Németh Károly a betöréssorozat ügyében közlékenyebb, mint a pátyiak többsége és a nyomozás vezetője.

– Feltérképeztük három rendszám nélküli autó mozgását, amelyek rendszeresen megjelennek a településen. Azt is tudjuk, hogy a községben 1800 illegálisan dolgozó román tartózkodik, akik közül legtöbben magyarul sem tudnak. Ez nem túl megnyugtató, de nem tudunk ellene tenni, mert egyes vállalkozók ellenünk fordulnának.

Az idegen vendégmunkások jelenlétét mások is fölemlegették, de senki sem tud közelebbit róluk. Arra nincs bizonyíték, hogy közük volna a betöréssorozathoz, sokak szerint azonban növelik Pátyon a bűnügyi kockázatot.

A rendőrök csak kullognak

Páty község biztonságáért a budaörsi rendőrkapitányság felel, közvetlenül pedig a budakeszi rendőrőrs illetékes a község ügyeiben. A pátyi körzeti megbízott, Bóna Szabolcs jelenleg a településen történt bűncselekmények aktáit elemzi a budakeszi rendőrőrsön, ez tölti ki a munkaidejét.

A betöréssorozat kapcsán május 23-án rendezett közbiztonsági fórumon Galuska László, Budaörs rendőrkapitánya elmondta, hogy a létszám miatt egyszerűen lehetetlen huszonnégy órás járőrszolgálatot adni. Megemlítette, hogy a felügyeletük alá tartozó 21 községre két bűnügyi technikus jut, így nem csoda, hogy volt olyan eset, amikor 9 órával a hívás után értek a helyszínre. A rendőrkapitány azt is elárulta, kitűnő a betörők információáramlása, gyorsabb és jobb, mint a rendőrségé. Ebben az áldatlan állapotban csak a polgári szolidaritás segíthet. Galuska László a szerint például a SZEM (Szomszédok Egymásért Mozgalom) nem kerül pénzbe, csak egy kis odafigyelésbe.

A Demokratának nyilatkozó pátyiak közül többen kritizálták a község polgármesterét, dr. Bognár Andrást, aki szocialista színekben irányítja a települést. Volt, aki egyenesen azzal vádolta az elöljárót, hogy egyáltalán nem érdekli a betöréssorozat.

– A pátyi polgárőrségnek helyet adtunk, telefont kaptak, a rendőrség körzeti megbízottja 900 km kocsipénzt kap, de ennél többet nem tehetek, hiszen a képviselő-testület nem szavazta meg azt a 350 ezer forintot, amivel az én előterjesztésemre támogathattuk volna a polgárőrséget – mondja dr. Bognár András, aki a kritikákat politikai támadásnak tartja és meggyőződése, a helyi jobboldaltól indul minden, amely nem tudja elfogadni, hogy szocialista polgármestere van Pátynak.

Moldován Jenő, a képviselő-testület miépes tagja cáfolja, hogy leszavazták volna a polgárőrség támogatását. Mint mondja, a testület csupán a polgárőrség munkájának hatásfokát kérdőjelezte meg. A képviselő hozzátette, egyetlen rossz szót sem szólhat a polgármesterre, de azonkívül, hogy az előző ciklusra mutogat, nem sok mindent tesz annak érdekében, hogy mielőbb véget érjen a betöréssorozat.

Kit szolgál a miniszter?

A múlt pénteki, vagyis a május 23-i pénteki közbiztonsági fórumon a polgármester indulatosan azt mondta: „A Fidesz pátyi csoportja emberszámba sem vesz!” A polgármester láthatóan nem szívesen jött el a fórumra, de becsületére legyen mondva, állta a sarat. Bognár András a község közbiztonságáról szólva elmondta, térfigyelő rendszert terveznek Pátyra, ami visszatartja majd a bűnözőket.

Soós István, a képviselő-testület egyik jobboldali tagja a fórumon úgy vélte, erősen érződik az elmúlt egy év állami költségmegvonása. Szerinte a semmibe gurulnak az adóforintok. Soós István úgy véli, az lenne a megoldás, ha állandó rendőri állomány szolgálna a községben, ez azonban a rendőrség véges anyagi lehetőségei miatt lehetetlen.

Galuska László, Budaörs rendőrkapitánya ezzel kapcsolatban azt mondta, jelenleg 68 polgárra jut egyetlen rendőr. A rendőrkapitány kitért a betörések számára is. Mint mondta, 28 betörésről tud, amiből 25 esetben zártöréssel hatoltak be a bűnözők, három alkalommal pedig besurrantak.

Galuska László közlésének ellentmond a polgárőrség vezetőjének információja, aki lapunk kérdésére 84 és 89 közötti betörést említett. Valami tehát nem stimmel, a számadatok közötti jelentős eltérés nem hagyja békén a lakosságot. Annál inkább nem, hiszen a betöréssorozat továbbra is folytatódik, bár a legutóbbi időben állítólag megritkultak az esetek.

Úgy tűnik, a bűncselekmények tetteseiről senkinek sincsenek konkrét információi, a pátyiak csak sejtéseiket fogalmazzák meg. A jó szándék senkiből nem hiányzik, de egymásra mutogat a polgármester és a képviselő-testület, a polgárőrség és az éjjelente önként járőröző szomszédság. A rendőrség pedig eközben a gyalázatosan szerény anyagi és technikai feltételek, lebéklyózó rendelkezések, kimondott, és ki nem mondott elvárások foglya. Nyilvánvaló, hogy a körülmények jelenleg kizárólag a betörőknek kedveznek, akiket a szocialista-liberális kormányzat igazságügyi politikája sem nagyon rettent el a bűnözéstől. Nem is rettenthet. Bárándy Péter igazságügy-miniszter tavalyi hivatalba lépésekor azzal kezdte tevékenységét a móri vérengzés árnyékában, hogy bejelentett: a ritkábban kiszabott és rövidebb időtartamú szabadságvesztések híve, idén pedig a büntető törvénykönyv március 1-jén hatályba lépett liberalizációja óta több száz elítélt, köztük sok visszaeső hagyhatta el a börtönöket. Ez a szemlélet mindenre jó, csak arra nem, hogy visszatartsa, elrettentse az egyre agresszívabb bűnözőket. A pátyi betöréssorozat több, mint helyi probléma: a liberális igazságügyi politika szimbóluma és csődjének bizonyítéka. Nem a betörők rettegnek, hanem a törvénytisztelő, becsületes polgárok, akik hiába várják, hogy adójukért hatékony védelmet kapjanak az államtól.