Fotó: hirado.hu, képernyőkép

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint nincs erősebb fellépés a büntetőjogi szankcionálásnál az illegális migráció szervezésével szemben.

A kormányszóvivőt kedden az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy elkezdődött a „Stop Soros” törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás vitája kedden az Országgyűlésben.

Kovács Zoltán kiemelte: az elmúlt években egyértelművé tették, hogy számukra Magyarország az első, és folyamatosan zárkák be azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül lehetőség volt arra, hogy bizonyos emberek vagy szervezetek aktívan szervezzék vagy ösztönözzék a migrációt.

Az alaptörvény tervezett módosításáról azt mondta: annak célja, hogy megerősítsük alkotmányos identitásunkat. 

Azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztossága és Amnesty International is tiltakozott a „Stop Soros” törvénycsomag ellen, Kovács Zoltán úgy reagált: szerinte ez azt mutatja, ami ellen a kormánynak fel kell lépnie. Úgy fogalmazott: olyan tisztviselők, szervezetek állnak ki migrációbarát szerepben, a „Soros-univerzumhoz” kapcsolódó nézetrendszer támogatóiként, akiknek soha nem volt politikai mandátumuk arra, hogy ezt képviseljék.

A jövő évi költségvetésre kitérve a kormányszóvivő közölte: a kormánynak felelőssége az is, hogy figyelje az európai és globális gazdasági folyamatokat, és több jel mutat arra, hogy van, ahol sérülékeny az eurózóna. Erre fel kell készülni, ezért az országvédelmi alapot, illetve a költségvetés biztonsági tartalékát elővigyázatosságból 50 százalékkal megemelik.

Tudatta: négy célt jelöltek ki, ezek a biztonság, a növekedés fenntartása, a családtámogatás és a munkahelyteremtés

A teljes beszélgetést a hirado.hu oldalon erre a linkre kattintva hallgathatja meg.