– Az első bálványosi szabadegyetem, 1990 óta alapvető politikai, társadalmi változás ment végbe a térségben, a határok is sokkal könnyebben átjárhatóak. Mindez mennyire változtatta meg a rendezvény üzenetét?

– Az első alkalommal román és magyar értelmiségiek próbáltak valamiféle párbeszédet kialakítani a marosvásárhelyi véres március után, s ezt így két évtized távlatából is nagyon dicséretes kezdeményezésnek látom. Nem beszélve arról, hogy akkor még nagy bátorság kellett egy ilyen esemény megszervezéséhez. A későbbiekben a román–magyar mellett nagy hangsúlyt fektettünk a magyar–magyar párbeszédre is, hiszen be kellett látnunk, hogy hiába tartozunk egy nemzethez és hiába vannak közös értékeink, sok mindent másképpen látunk mi itt, Erdélyben, és másképpen látják azok, akik Magyarország területén élnek.

– Mit tart a legnagyobb eredménynek?

– Hogy csak három, közismert dolgot említsek, itt született meg például a Magyar Állandó Értekezlet, a státusztörvény és a Sapientia Egyetem ötlete is, s ezeket a gondolatokat csiszolták később a megvalósítás során. Mindezeken túl nagy eredmény és büszkeség is számunkra, hogy egy idő után megtiszteltetésnek számított, ha valakit meghívtak Tusnádra, a szabadegyetemnek rangja lett.

– Összevetve a korábbi évekkel, hogyan értékeli az idei rendezvényt?

– Idén alapvetően az évfordulóra építettünk, berendeztünk például egy kis múzeumot, ahol fényképek, pólók, személyes tárgyak láthatóak az elmúlt húsz esztendő táborairól, és elkészült egy ötvenperces film is az eddigi szabadegyetemekről. Ami pedig igazán különleges volt, az a bálványosi fél nap, amikor visszamentünk az eredeti helyszínre és többek között felavattunk egy életfát, ami a mögöttünk hagyott két évtized mellett azt is jelképezi, hogy ennek a folyamatnak, sorozatnak még nincs vége. Azt gondolom, jól sikerült a 2009-es szabadegyetem, méltó volt a korábbi évekhez.

– Hányan fordultak meg idén Tusnádfürdőn?

– Napközben három-négyezren voltak a tábor területén, az estéken a látogatók száma nagyjából a duplájára nőtt. A csúcspont a szerda esti Edda-koncert volt, amelyet mintegy tízezren hallgattak a helyszínen. Ami a korábbiakban nem volt jellemző, már a keddi nyitónapon több ezren voltak.

– Először fordult elő az is, hogy hivatalban lévő román államfő jött el a rendezvényre. Vajon Traian Basescu látogatása a huszadik évfordulónak, vagy a közelgő elnökválasztásnak volt köszönhető?

– Ez a látogatás és a beszéd a kampány része volt. Az, hogy népes magyar közönség előtt mondott nemet az autonómiára, nyilván sok románban keltett szimpátiát. Emellett olyan híreket is hallottam, hogy feltétlenül szeretett volna találkozni Orbán Viktorral, hiszen könnyen elképzelhető, hogy jövő ilyenkor már a Fidesz lesz kormányon. S a látogatásában azért a húszéves évforduló is szerepet játszhatott, hiszen ő is tudhatja, hogy Tusványosnak rangja van, az itt elhangzott gondolatok, beszédek még sokáig visszacsengenek a közbeszédben.

– Basescu elnök beszédén kívül más beszélgetésekben is visszatérő téma volt az autonómia kérdése. Volt valamiféle tanulsága ezeknek a vitáknak?

– Az igény egyértelmű, ugyanakkor sajnos az is többször felmerülő vélemény volt, hogy mivel évek óta nincs látványos előrelépés az autonómia kérdésében, így ez a téma kicsit ellaposodott a közbeszédben. Magyarul az itt élő emberek ugyanúgy szeretnék, mint régebben, de a megvalósulást illetően nőtt a szkeptikusok tábora. Azt is látom, hogy bár a cél közös, de az odáig vezető út tekintetében nincs összhang, ebben még az erdélyi magyar belpolitika sem egységes. Pedig fontos lenne, hogy megegyezés szülessen, ne gátoljon minket semmilyen politikai szembenállás, személyes sértettség. Ugyanis csak abban az esetben van esély arra, hogy az Európai Unió érdeklődést mutat a téma iránt, ha Brüsszelben azt látják, hogy ez a közösség teljesen egységes ebben a kérdésben.

– Előlépést jelenthetne, ha Magyarországon olyan kormány lenne, amelyik hangsúlyosan vállalja az autonómia ügyét?

– Mindenképpen. Amit az elmúlt években a magyar kormány részéről hallottunk, tapasztaltunk, egyáltalán nem erősítette az erdélyi magyar közösséget. Kormányváltásra várunk és arra, hogy ami 1998 és 2002 között, az Orbán-kormány idején elindult, megvalósult, az visszajöjjön, és arra az alapra tovább építkezhessünk. Annak a négy évnek a tapasztalataiból kiindulva szerintem már rövid távon is lehetne eredményeket elérni. Minden határon túli magyar közösségnek szüksége van arra, hogy azt érezze, a magyar kormány pozitívan áll az ügyéhez. Hozzáteszem, mi még kedvező helyzetben vagyunk a kárpátaljaiakhoz, vagy a nyelvtörvény sújtotta felvidékiekhez képest. Talán közhelyes, mégis igaz, ha Budapestről kiindul egy koordináló erő, akkor a Kárpát-medencében élő magyar közösségek sokkal hatékonyabban léphetnek fel saját ügyeikben, mintha külön-külön próbálnak tenni valamit.