A Közép-európai Egyetem (CEU) mellett demonstrált a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták Egyesülete (IDE) szombaton az intézmény budapesti épülete előtt.

Fotó: mti, balogh zoltán
Fotó: MTI, Balogh Zoltán

A demonstráció, mintegy 30-40 résztvevője „A CEU mellett állok” feliratú röplapot tartott a magasba.
    
Körmendi István, az ifjúsági szervezet elnöke a résztvevők előtt kijelentette: a kormány évek óta háborút visel a józan ész és a valóság ellen, most pedig a hatalomnak ellentmondani merő embereket képző iskolákat vette célba.
    
Szerinte a kormánynak nem jó szakértőkre, orvosokra, mérnökökre, tudósokra, programozókra van szüksége, hanem csak jó szavazókra. Olyanokra, akik bedőlnek a kormányzati propagandának – vélekedett Körmendi István.
    
Miss Attila, az IDE alelnöke felidézte: néhány hónapja Vlagyimir Putyin orosz elnök bezáratott egy szentpétervári egyetemet, mert azt Soros György is támogatta. Most ugyanerre „utasította magyar beosztottját és szinkronhangját”, Orbán Viktort – fogalmazott az ifjú politikus.

MTI