Soltész Miklós – aki a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is – a műsorban elmondta: „békeidőben” a hat legnagyobb hazai karitatív szervezet – a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat – alkotja a Karitatív Tanácsot, amely veszélyhelyzet idején Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsként végzi a munkáját.

Hirdetés

A karácsony előtti időszakban működik a karitatív szervezetek „saját” adománygyűjtő vonala, de a 1357-es közös adománygyűjtő vonalon – a nemzeti összefogás vonalán – is várják az adományokat, az oda érkező felajánlásokat a köztársasági elnök és felesége által életre hívott Regőczi Alapítvány kapja – ismertette. Hozzátette: a Regőczi Alapítványt támogatja a közmédia „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő kampánya is.

Soltész Miklós emlékeztetett, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács idén három kiemelt területen dolgozik: az egyik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos segítségnyújtás, ebből „ágazott le” a Regőczi Alapítvány, amelyet a karitatív szervezetek is támogatnak, a harmadik terület pedig a horvátországi földrengés áldozatainak segítése.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kisebb adományok mellett egyre több cég, jómódú ember támogatja a karitatív és civil szervezetek munkáját, és a fiatalok is szívesen vállalnak önkéntes feladatokat.

Korábban írtuk