A családokban van Magyarország, Európa és az egész teremtett világ jövője – mondta az emberi erőforrások minisztere a családok XI. világkongresszusán, amelyet a Családok budapesti világtalálkozója keretében rendeztek meg.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Balog Zoltán arról beszélt, ki kell mondani az igazságot, nem szabad megengedni, hogy elnyomják azok hangját, akik a családi értékeket akarják erősíteni. A miniszter hozzátette, a többséget nem mindig könnyű meggyőzni, de ha elég sokszor elmondják az igazságot, akkor akár népszerűvé is válhat.
    
A miniszter azt hangoztatta, nem elég csak gondolkodni, cselekedni is kell, mindenkinek elsősorban a saját hazájában. Eközben pedig egy világszövetség is kialakulhat annak érdekében, hogy újra a családok álljanak az élet középpontjában.
    
Szólt arról is, hogy a házasság és a családalapítás minden ember legszemélyesebb döntése, ez a döntés pedig akkor erős és stabil, ha a szeretet vezérli.
    
Az elköteleződéshez kevés a jó kormányzati politika és az anyagi támogatás, olyan szövetségesek kellenek, akik eljutnak a „szívig és a lélekig” – jelentette ki, hozzátéve, ilyen szövetségesek a családok iránt elkötelezett szervezetek, egyházak, tudósok és politikusok.
    
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek úgy fogalmazott: a „családból merítjük az emberi együttélés értékeit és modelljét”, az ember ott sajátítja el a másikra figyelés, a „segítő és másokért áldozatot vállaló szeretet képességét”.
    
A bíboros Szent II. János Pál Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdítását idézte, amely szerint a család „visszaadja a reményt az embernek, megadja a személy önértékébe vetett hitet. (.) Nagyon határozottan kell ezért állítani, hogy a házasság és a család intézménye Isten akaratából való”.
    
Brian Brown, a Családok Világkongresszusának (World Congress of Families) elnöke arról beszélt, hogy a család a magja mindennek, az igazság, amely köré szerveződnek a különböző kultúrák és vallások. 
    
Kiemelte: mostanság nem könnyű kiállni a családokért, de a magyar kormány elkötelezte magát amellett, hogy a családot állítja politikájának középpontjába. Ezért mindenki tanulhat Magyarországtól – tette hozzá.
    
Larry D. Jacobs, a világkongresszus ügyvezető igazgatója azt mondta, a szervezet azon dolgozik, hogy támogassa a családot mint a társadalom egyetlen fenntartható egységét, segítse a családbarát nemzetek kiépítését és a családok naggyá tételét.
    
Steinbach József református püspök „Istentől készített, alapvető életrendnek” nevezte a családot, amely megfogalmazása szerint „minden további rend alapja a minket veszélyeztető, sokféle, rettenetes káosz ellenében”.
    
Kiemelte: a Magyarországi Református Egyház a szolgálata egyik legfontosabb területének tekinti a házasságok, a családok építését, gondozását.
    
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke videoüzenetében rámutatott: Isten azzal is bizonyította, hogy mennyire fontosnak tartja a családot, hogy amikor Jézus Krisztusban emberré lett, családba született. Hozzátette: Jézus arra tanított, hogy imáinkban „gyermeki bizalommal atyánknak szólíthatjuk a világmindenség urát”, és még a kereszten is volt ereje gondoskodni édesanyjáról.
    
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt, Isten minden létezőt sokaságban teremtett, kivéve az embert, akit eredetileg „egyként” és a saját képmására, hogy társa legyen a teremtésben. A gyermeknemzés tehát nem demográfiai, hanem az ember alaplétét, egzisztenciáját érintő kérdés. Akinek nincs gyermeke, az nem tapasztalja meg az Isten képmására teremtés ajándékát – fogalmazott.
    
Dmitrij Szmirnov orosz ortodox esperes szerint az ördög Ádám és Éva első napjától kezdve azért küzd, hogy bebizonyítsa, az ember méltatlan Isten szeretetére. E harcban az emberiség utolsó mentsvára a család – mondta, hozzátéve: a család elleni támadás, a nagy számú válás és abortusz az emberiség önmaga elleni támadása. Kitért a családban nevelés fontosságára is, az ördögi terv részének nevezve a „dolgozó nők igáslóvá alakítását”.
    
Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese köszöntőjében úgy fogalmazott, a világkongresszus rendezési jogának odaítélésével elismerték a magyar családpolitika elmúlt években elért eredményeit, azt, hogy Magyarország a családpolitika, a család- és életvédelem egyik legemblematikusabb országává vált.
    
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke azt mondta, amikor a családokkal foglalkozunk, akkor az emberi élet minőségéről és az ember világban elfoglalt helyéről gondolkodunk.
    
A rendezvényen Balog Zoltánt a kongresszus Familia et Veritas díjával tüntették ki „a családok és az élet méltóságának védelemében végzett önfeláldozó szolgálatáért”. 

MTI