A Fidesz EP-képviselője hozzátette: eljuttatta az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz a Cseh Katalin-ügyben tett bejelentése nyomán az OLAF által kért további adatokat és információkat.

Hirdetés

„A Cseh Katalin-ügy súlyos kérdéseket vet fel, ezért is fordultam az OLAF-hoz. Kiderült ugyanis, hogy a Cseh Katalin által vezetett cég és a Cseh család cégének üzleti köre csalárd módon összejátszva a hazai fejlesztési forrásokat és az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött” – fogalmazott Deutsch Tamás.

A politikus szerint az a technológia, aminek a kifejlesztésére a Cseh Katalin vezette cég jelentős uniós pénzt nyert, már korábban is létezett, sőt a Cseh család vállalkozásához kapcsolódó céghálózaté volt.

„Ráadásul Cseh Katalin 2013 és 2018 között egy olyan céget vezetett, amelyik a magyarországi olimpia megszervezésére hivatkozva nyert EU-s pénzeket, és úgy vezette ebben az időben ezt a céget Cseh Katalin, hogy mindeközben pártjával megfúrta a magyar olimpiát 2017-ben” – utalt a Demokrata korábbi cikkére Deutsch Tamás, bejegyzését úgy zárva: természetesen az OLAF vizsgálatról is tájékoztatást adnak majd.

Korábban írtuk

A botrány előzményei

Mint ismert, júliusban robbant ki az Anonymous-ügy: a bennfentes.net-nek küldött videókkal felbukkanó rejtélyes álarcos alak Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni. Az információk nyomán a PestiSrácok szövevényes céghálóról, a Magyar Nemzet a vállalkozások kifizetődő költözködéséről írt, míg az Origo a közbeszerzéseken való összejátszások gyanújára bukkant. Arra pedig a Demokrata figyelt fel, hogy a Cseh Katalin által vezetett vállalkozás egy olyan projekttel pályázott uniós támogatásra, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat, miközben Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja.

A demokrata.hu múlt hétfőn megtudta: a NAV „költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt” folytat nyomozást Cseh Katalinék ügyében.

A témáról írt cikkeink itt olvashatók.