Fotó: MTI/Donka Ferenc
Hirdetés

Bakondi György hozzátette: a mórahalmi tragédiánál sem állt meg a hatóság felszólítására a sofőr, aki elvesztette uralmát a nagy sebességgel haladó jármű felett, amely emiatt felborult és falnak ütközött. A balesetben hét ember életét vesztette, a többiek pedig súlyosan megsérültek. Az esemény rendkívüli figyelmeztetés arra, hogy milyen súlyos következményekkel járhat az illegális migráció – emelte ki a főtanácsadó -, éppen ezért fontos ennek még az unió határai előtti megállítása és a kibocsátó országok támogatása.

A csoportok egyre gyakrabban agresszívek a hatóságokkal, megdobálják a járőröket, esetenként megrongálják a technikai felszereléséket is – közölte.

A hatósági felszólítások figyelmen kívül hagyása a menekültté nyilváníthatóság kizárását eredményezi – hangsúlyozta Bakondi György.

Heten haltak meg

Szabó Szilvia, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt közölte, a baleset hétfőn 23 óra 40 perc körül történt Mórahalom belterületén, az 55-ös számú főúton. Egy szerb rendszámú egyterű sofőrje a mélységi ellenőrzésben résztvevő rendőröket meglátva nagy sebességgel megpróbált elmenekülni, de a járművel egy háznak ütközött és az autó felborult.

A balesetben heten a helyszínen életüket vesztették és négy ember – köztük a sofőr – megsérült – mondta el a százados. Szabó Szilvia közölte: a sofőrt a rendőrök a helyszínen elfogták, ellene – őrizetbevétele mellett – embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás. A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalom a környező utcákban halad.

Az egyterű Baja irányából tartott Szeged felé az 55-ös főút mórahalmi belterületi szakaszán. A baleset a mórahalmi temető közelében történt, a Szegedi út és a Mező utca kereszteződésénél. Az autó egy virágbolt bejáratának csapódót, az ütközéstől az üzlet falából is kitört egy nagyobb darab. A jármű a becsapódás helyszínétől mintegy 20 méterre állt meg az oldalán. Az egyterű hátsó része összeroncsolódott, az autó alkatrészei szétszóródtak a főúton – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Korábban írtuk