Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
Hirdetés

Mint mondta, nagy kihívás lesz a következő év, a magyarországi és a szerbiai választások is egy időben zajlanak majd.

Pásztor István kifejtette, két népszavazás is vár a vajdaságiakra, Szerbiában az alkotmánymódosításról, a magyar állampolgársággal rendelkezők pedig a magyar gyermekvédelmi törvényről szavazhatnak. Ezen felül Szerbiában és Magyarországon is parlamenti választást tartanak, a nyugat-balkáni országban továbbá elnökválasztás, belgrádi helyhatósági választás, valamint kisebbségi nemzeti tanácsi választás is lesz.

A VMSZ elnöke kiemelte, a kampány ugyan még nem kezdődött el hivatalosan, de úgyis évek óta szinte folyamatos a kampányolás. Mint mondta, roppant fontos lesz a következő év, hiszen négy évre előre meghatározza a vajdasági magyarok mozgásterét. „Fontos, hogy folytatni tudjuk, amit elkezdtünk, hogy a magyar közösség jelen legyen az őt érintő döntések meghozatalánál továbbra is” – húzta alá.

Korábban írtuk