Hirdetés

A német állami televízió a fejlesztések kapcsán azt sugallta, hogy a felújítás alatt álló budai Vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, a méregdrága építkezések miatt pedig a környék lassan élhetetlenné válik. A Magyarországot lejárató filmmel ellentétben viszont köztudott: a Budavári Palotanegyed bámulatos változásokon megy keresztül, amelynek eredményeképpen hazánk kiemelkedően értékes épített és kulturális öröksége korhű módon születik újjá a romokból.

A Nemzeti Hauszmann program részeként a Budavári Palotanegyed az elmúlt években elképesztő változásokon ment keresztül, a nevezetes helyszínek és műemlékek megújítása pedig idén is gőzerővel halad tovább. A múlt évben felújított Főőrség épülete, a Csikós udvarban álló egykori Lovarda, valamint Mátyás kútjának rekonstruálása után idén szintén évek óta zajló építkezések érnek célba: a nagyközönségnek augusztus 20-án adják át a teljesen újjáépített Szent István-termet, amely a második világháborúban semmisült meg.

Ebben az évben a Csikós udvar rendbetétele is befejeződik, valamint a Hauszmann-féle rámpát is átadják, amely könnyedén elérhetővé teszi majd az újjáépített Főőrséget, a Lovardát, valamint a Stöckl lépcsőt is.

2021-ben több nagyszabású fejlesztés is kezdetét veszi: a Szent György téren elkezdődik a József főhercegi palota visszaépítése, a Dísz tér sarkán elkezdődik a Vöröskereszt székházának újjáépítése, valamint megvalósul a Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója is.

Korábban írtuk

Emellett idén olyan népszerű és sokat látogatott műemlékek felújítása is kezdetét veszi, mint a Halászó gyerekek kútja, a Habsburg-kapu és a mellette álló Turul-szobor is.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható a Magyar Nemzet oldalán.