2010 előtt nem volt valós kapcsolattartás a diaszpórában élő magyar közösségek és az anyagország között, mára viszont – a közösségekben élők és a nemzetpolitikai államtitkárságon dolgozók munkája révén – sokkal szorosabbra fonódtak a szálak, „megvannak a kapcsolódási pontok” – mondta Szilágyi Péter a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítók 22. továbbképzésének nyitóünnepségén.

Hirdetés

Emlékeztetett: a diaszpórában 2,5 millió, a Kárpát-medencével együtt összesen 15 millió magyar él a világban.

A diaszpórában élők számára a nemzetpolitikai államtitkárság komplex programcsomagot indított az elmúlt években, amelyben a fiataloknak szóló táboroztatási program mellett a szervezeteknek nyújtott pályázatok, valamint különböző szakmai és módszertani képzések is szerepelnek – közölte.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a péntekig tartó továbbképzés azért fontos a hétvégi iskolákban tanítók számára, mert nem mindegy, milyen eszközeik vannak a magyar nyelv, kultúra és történelem tanítására.

Az idei továbbképzésre a nyugat-európai országok mellett Argentínából, Ausztráliából, Chiléből és Kanadából is érkeztek tanítók – mondta.

Baranyi Péter Zoltán, a Széchenyi István Egyetem rektora arról beszélt, hogy a továbbképzést a koronavírus-járvány miatt online formában tartották meg az előző két évben.

A képzésen szakmai módszertani újításokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, valamint tapasztalatot is cserélhetnek.

Korábban írtuk