Fotó: MTI/Illyés Tibor, szerk.
Hirdetés

Tarlós István főpolgármester szerint célszerű lenne bevezetni a dugódíjat a fővárosban – kezdődik a Gyurcsány-párt közleménye, amelyből természetesen nem maradhat ki, hogy magukat „európai magyar”-ként határozzák meg.

A Demokratikus Koalíció szerint Tarlós István először inkább tegye rendbe a főváros közlekedését, hogy az autósoknak megérje a tömegközlekedést használni. Mi, európai magyarok egy élhető, európai fővárost szeretnénk. A főpolgármester feladata az lenne, hogy gondoskodjon a P+R parkolók létrehozásáról a külső kerületekben; hogy megépüljön a négyes metró az eredeti tervek szerint a Bosnyák térig, illetve Budaörsig; valamint, hogy minél több busz, troli és villamos közlekedjen a városban. Ugyanis, ha ma letennék az autót az emberek, és tömegközlekedésre váltanának, akkor összeomlana a város. Ha ezek teljesülnek, majd akkor lesz érdemes beszélni a dugódíj bevezetéséről, addig ez nem más, mint puszta riogatás.

– írja Gy. Németh Erzsébet.