Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatója

A kormány elárulta magát, amikor 2019 utolsó napjaiban két egymással ellentétes kulturális rendeletet hozott. Emlékeztetjük őket, hogy Budapest már szabad főváros, és amíg a DK felel érte nem fogják megfélemlíteni a színházakat! Oszd meg Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Freitag, 3. Januar 2020
Hirdetés

Gy. Németh Erzsébet, aki a DK elnökségi tagja, azt mondta: egymásnak ellentmondó kormányrendeletek jelentek meg arról, hogy az érintett színházak kaphatnak-e támogatást a működésükhöz.

A politikus ezt úgy értékelte: miután a kormány a budapesti tüntetések hatására eljátszotta, hogy meghátrál, most folytatja a független színházak elleni leszámolást. Tudatosan teszik mindezt, hogy az érintettek „befogják a szájukat” – fogalmazott.

Budapest azonban szabad város – jelentette ki a főpolgármester-helyettes, és leszögezte: mindent megtesznek a helyzet orvoslásáért. Gondolkodnak azon, milyen forrásokat különíthetne el a főváros ezen színházak számára, és ehhez szponzorok jelentkezését is várják – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc pártelnöknek a 2022-es választásról szóló videójával kapcsolatban feltett kérdésre Barkóczi Balázs, a DK szóvivője válaszolt. Azt mondta: a párt világossá akarta tenni, hogy a felkészülést már 2020 elején el kell kezdeni. Hozzátette: az önkormányzati választás megmutatta, hogy mind a 106 egyéni választókerületben „egy az egy ellen” helyzetet kell teremteni. Vona Gábor korábbi Jobbik-elnök ezzel kapcsolatos kritikájára úgy reagált, hogy mindenkinek joga van minősíteni Gyurcsány Ferenc nyilatkozatát, a vita minőségét azonban javítaná, ha a szereplők tisztában lennének a magyar választási szabályokkal. Közös jelölt de külön lista állítása ugyanis nem lehetséges – emelte ki.