A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a kormány szeptember 30-ig az önkormányzatokon keresztül készpénzben fizesse ki a nem gázzal fűtő háztartásoknak is a 12 ezer forintos ártámogatást.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Varju László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón örömtelinek nevezte, hogy megjelent az a kormányhatározat, amely alapján újabb 800 ezer háztartás kaphat rezsicsökkentő segítséget egyéni igénylés alapján.

Kiemelte, a következő időszakban a vidéket járva mindent megtesznek azért, hogy tájékoztassák az érintetteket, miként kérhetik a támogatást. 

A DK nem ért egyet a kabinet azon szándékával, hogy az igények felmérése október végéig húzódjon, helyette azt szeretnék, ha az új fűtési szezon kezdetére, szeptember végéig mindenki megkapná a kért segítséget – fejtette ki Varju László.