Fotó: MTI/Illyés Tibor
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a Mol bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Ezzel az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 400 forintra, a gázolajé 404 forintra nő.

Gréczy Zsolt a változásra reagálva azt mondta, hogy a Fidesz most a benzinár újbóli emelésével hajt végre megszorítást az embereken.

 A Gyurcsány-kormány alatt annak ellenére volt olcsóbb a benzin és a gázolaj, hogy az olaj világpiaci ára közel a duplája volt a mostaninak – jelentette ki a politikus. 2008-ban még 120 amerikai dollár volt az olaj hordónkénti ára, ma 70 dollár – tette hozzá. Ennél ékesebb bizonyíték nincs arra, hogy a Fidesz adóemelései miatt kell literenként 400 forintot fizetni a benzinért – fogalmazott.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy a Fidesz 2004-ben, ellenzéki pártként, még 250 forintos benzinárat követelt és a 300 forintos benzinárnál „botrányt kiáltott”.

A politikust más témában feltett kérdésre azt felelte, hogy a közös ellenzéki EP-listára korábban a Momentum, az LMP és a Jobbik is nemet mondott, ezért ez a kérdés lekerült a napirendről.

Megkérdezték, hogy a DK a következő EP-ciklusban támogatja-e a „migránsvízumot, a migránskártyát és a migránskvótát”. Válaszként kijelentette, hogy ami migráció, azt az Orbán-kormány támogatja. A kabinet hozott be több tízezer migránst Magyarországra, további több ezret pedig úgy „szabadított rá” Nyugat-Európára, hogy azokat egyáltalán nem ellenőrizte – fogalmazott.

Kérdezték azokról a hírekről is, amelyek szerint folyamatosan mondanak fel a központi közigazgatásban dolgozók, a kormány azonban további elbocsátásokat tervez. A frakciószóvivő azt felelte, hogy a kabinet felelőtlen döntései miatt leállhat a közigazgatás működése.