A DK alelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a gyanú szerint egy önkormányzati óvodában dolgozó óvónő korábban pedofil felvételeket készített a rábízott gyerekekről, ráadásul az esetről a III. kerület akkori fideszes önkormányzati politikusai, köztük Bús Balázs volt polgármester is tudtak.

Hirdetés

Bús Balázs csütörtöki közleményében azt írta: a 2019 márciusában indított nyomozás során az előző önkormányzati vezetés teljes körűen együttműködött a nyomozó hatóságokkal és az érintett óvoda vezetésével.

Az érintett óvodapedagógus munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették, a folyamatban lévő nyomozás érdekeire figyelemmel és az ügy felderítése érdekében a nyomozó hatósággal egyeztetve és iránymutatásai alapján jártak el mindenben. A teljes diszkréció a nyomozóhatóság kifejezett kérése volt, tekintettel a feltételezett bűncselekmény súlyára és tárgyára – mutatott rá.

Bús Balázs kitért arra is, hogy Kiss László egy nagyon fontos tényre nem hívja fel a figyelmet az ügy kapcsán, ugyanis a nyomozás idén áprilisában, azaz az ő polgármestersége idején zárult le és történt meg a vádemelés.

Korábban írtuk

Ez az jelenti: már az új önkormányzati vezetésnek volt lehetősége arra, hogy egy már lezárult nyomozást követően, a vádemelésben megfogalmazottak alapján vizsgálatot indítson, és tegyen lépéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében – írta.

Bús Balázs hangsúlyozta: az előző vezetés minden, gyermekeket érintő, bántalmazással összefüggő és egyéb ügyben segítséget nyújtott mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak, kiemelt hangsúlyt helyezve a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékony működtetésére.

Így teljes körű pszichológiai és jogi segítséget ajánlott a III. kerület korábbi vezetése az érintetteknek, amelynek költségét az önkormányzat magára vállalta – közölte.

„Kiss László polgármester ebben a rendkívül érzékeny ügyben politikai pedofíliát valósít meg, a nyomozás lezárásából adódó kötelezettségeit az előző vezetést hazug módon megvádolva teljesíti” – fogalmazott.

Hozzátette: sajnálják, hogy az ügyet csak így sikerül kezelnie, és az egyébként üdvözlendő prevenciós intézkedéseit politikai köntösbe bújtatva, az előző vezetést rágalmazva igyekszik eladni.