Legutóbb Niedermüller Péter fejtette ki, hogy szerinte tarthatatlan a kerítés megléte.

Hirdetés

A DK alelnöke, Erzsébetváros polgármestere az ATV Start című műsorában hétfőn úgy fogalmazott: „Ennek a kormánynak az összes politikai megoldása az volt, hogy építsünk egy rohadt nagy falat, mindenkit nyomjunk ki ebből az országból és nem foglalkozunk velük tovább. Ez több mint embertelen, morálisan is tarthatatlan.”

Niedermüller Péter úgy folytatta, „a kerítés is morálisan tarthatatlan, és az egész, ahogy a kormány 2015 óta ezt a politikát csinálja, szembemegy mindazzal, ami Európát jelentette: a humanizmussal, a szolidaritással, a toleranciával, a befogadással. Gyurcsány Ferenc erre utalt, és ebben abszolút igaza van” – célzott a polgármester Gyurcsány Ferenc vasárnapi Facebook-bejegyzésére, amelyben a DK elnöke ismét kiállt a migránsok befogadása mellett.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.

Korábban írtuk