Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Lobbit gyanít a Demokratikus Koalíció

Varju László (DK) arról beszélt, hogy ha csak törvényi szabályozással lehet segítséget nyújtani a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektoroknak, akkor azt meg kell tenni.

A Demokratikus Koalíció azonban úgy gondolja, hogy a kormánypártoknak azért fontos a törvény, mert a lobbisták eredményesen dolgoztak – fogalmazott. A DK nem tud egyetérteni azzal, hogy a kormány egy olyan energiarendszert alakít ki, amely nincs egyensúlyban – jelentette ki.

Hajdu László (DK) azt vetette fel, vajon nem személyre szabott törvényalkotás történik-e, hiszen Kecskeméten 16,5 milliárdos napelem-beruházás zajlik, amely az év végén már termelhet is.

Az ellenzéki képviselő felvetette: esetleg ennek a cégnek a termékeit támogatják a jogszabályalkotással. A törvényjavaslat sürgőséggel tárgyalását kifogásolta a DK politikusa, mondván, az előterjesztés „puccsszerűen” került a törvényhozás elé.

Korábban írtuk

LMP: szükséges a módosítás

Keresztes László Lóránt (LMP) bírálta ugyan, hogy nem kormányzati, hanem képviselői indítványként került a téma a törvényhozás elé, ám az előterjesztés elfogadása mellett érvelt, annak szükségességét hangsúlyozta.

Kiemelte: a módosítás több száz vállalkozás problémáját kezeli, egyben elősegíti, hogy minél nagyobb mennyiségben termeljenek Magyarországon környezetbarát módon áramot.

Hangsúlyozta: a napelemparkok mellett háztetőkön rendszeresített telepekre is szükség van, ahogy kiterjedt épületenergetikai programokra is, amelyek csökkentik az energiafelhasználást.

Az ellenzéki képviselő fontos célként emelte ki a távhőtermelés „zöldítését” is, problémaként említve, hogy a biomassza-alapú távfűtést alkalmazók jelenleg nem pályázhatnak az Otthon melege programba.

Államtitkár: minden fogyasztói csoportot ösztönöz a kormány

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a vitában elhangzottakra reagálva jelezte: a kormány lényegében minden fogyasztói csoportot ösztönöz a napelemhasználatra, megemlítve, nullaszázalékos bankhitel is rendelkezésre áll a telepítéshez.

A kapacitások egyharmada háztartási méretű erőművekből áll, tavaly pedig az e területen dolgozó kis- és középvállalkozások 20 milliárdnyi támogatást kaptak – közölte.

Hajdu László felvetését összeesküvés-elméletre emlékeztetőnek nevezte, hangsúlyozva, nem állja meg a helyét az a vád, hogy piacot csinálnának egy cégnek.

Fidesz: a hazai cégek érdekét szolgálja a módosítás

Bánki Erik (Fidesz) azt emelte ki, hogy az indítvány a hazai befektetőket támogatja, valamint a megújuló energia felhasználásában jelent komoly előrelépést.

Egyetlen érdekcsoportnak sem kívánunk kedvezi – jelentette ki szintén Hajdu László felvetésére reagálva, majd jelezte, azért került egyéni képviselői indítványként sürgősséggel a parlament elé az indítvány, hogy július 3-án megtarthassák zárószavazását.