Fotó: MTI/Kovács Attila (szerk.)
Hirdetés

Arató Gergely szerint a Nat körüli szakmai vita „szintet lépett”, ugyanis Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára „azt engedte meg magának, hogy személyeskedve támadjon neki az egyik nagy tekintélyű szakmai szervezetnek” amiért a történelemtanítás területén vitatkozni mert a Nat-ban szereplő, a történelmet torzító megközelítésekkel.

Ez a NAT vállaltan hazafias, gyermekközpontú és 21. századi – Reagálás az ellenzéki pártok (Párbeszéd, DK) NAT-tal kapcsolatos sajtótájékoztatóira
A módosított Nemzeti Alaptanterv (NAT) vállaltan hazafias, gyermekközpontú és 21. századi. Az a cél, hogy a magyar diákok megismerjék a nemzeti kultúrájukat, jobban értsék a történelmi és természettudományi összefüggéseket, eredményesebben tanuljanak nyelveket, az iskolában életképes tudást szerezzenek.
A balliberális ellenzék kritikájában nincsen semmi új, a balliberálisok gyűlölnek és elleneznek mindent, ami a nemzeti identitást erősíti, hiszen ők nem a nemzetek Európáját akarják megőrizni, hanem egy bevándorlókkal teli, identitását vesztett Európát akarnak létrehozni, gyenge nemzetállamokkal, gender-iskolákkal, amelyekben a diákok se nemzeti, se nemi identitást nem kapnak. Mi nem ilyet akarunk.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (OS)

A DK frakcióvezető-helyettese arra utalt, hogy az államtitkár szerdán a Facebookon tett bejegyzésében azt írta: „A Nat kapcsán hajmeresztő észrevételeket megfogalmazó Történelemtanárok Egylete – talán nem meglepő módon – évekig élvezete Soros György alapítványainak támogatását. A cél az volt, hogy a magyar történelmi legendákat lebontsák, de akár mai nemzeti gondolkodású történészeket is megtámadjanak.”

Arató Gergely értékelése szerint Rétvári Bence lényegében „Soros-ügynöknek állította be” azokat a történelemtanárokat, szakértőket, akik véleményt mertek nyilvánítani a Nat-ról.

Az ellenzéki politikus a DK nevében felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy ez a kormány hozzáállása a szakmai szervezetekhez, valamint azt követelte, hogy a kormány kövesse meg a pedagógusokat, akiket megsértett, vonja vissza az elfogadhatatlan Nat-ot, és kezdjen érdemi párbeszédet a pedagógusokkal, szakmai szervezetekkel a magyar diákok érdekeit szolgáló alaptanterv megalkotásáról.

„Nem attól lesznek hazafiak a magyar diákok, és nem attól lesz helyes történelemszemléletük, ha kihagyjuk a tananyagból a mohácsi vészt, hanem attól, ha valós képet kapnak az ország történetéről, és ha olyan nemzeti alaptanterv születik, amely lehetővé teszi, hogy érdemben gondolkozni tanítsák meg a diákokat” – fogalmazott.

Megerősítette: a DK szerint korszerűtlen, az iskolák számára használhatatlan, a diákokat továbbra is felesleges ismeretekkel túlterhelő, konzervatív, tartalmilag pedig elsősorban a kormányzati idelogia átadására szolgáló Nemzeti alaptanterv készült, amely nem jó az iskoláknak, a diákoknak és az országnak sem.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP-s Kunhalmi Ágneshez hasonlóan a DK is nácinak tartja-e Wass Albertet, Arató Gergely azt mondta: Wass Albert antiszemita műveket írt, nyilas lapokban publikált és közösséget vállalt a nyilasokkal, így felháborító és elszomorító, hogy a kormány az ő munkáit „erőlteti”. Arra a felvetésre, hogy ha a DK ennyire sarkosan fogalmaz Wass Alberttel kapcsolatban, akkor a Jobbikkal miért megengedő, a politikus úgy válaszolt: Wass Albert életművéből hiányzik az a fontos momentum, hogy belátta volna korábbi tévedéseit. Hozzátette: Vona Gábor korai beszédeit sem javasolják, hogy szerepeljenek a Nat-ban.

Barkóczi Balázst, a DK szóvivőjét arról kérdezték, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök vagyonnyilatkozata alapján a Világgazdaság azt írta: több mint egy milliárd forint útja tisztázatlan. A szóvivő szerint Gyurcsány Ferenc már tisztázta ezt a kérdést, a vagyonnyilatkozati eljárás lényege pedig a vagyongyarapodás vizsgálata és nem az, hogy ki mire költi a leadózott jövedelmét. Szerinte „különösen ironikus”, amikor a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó sajtóorgánumok foglalkoznak politikusok vagyongyarapodásával.

A DK szóvivőjétől azt is megkérdezték, elfogadhatónak tartják-e a párbeszédes Jávor Benedek egy közösségi oldalon tett megjegyzését, amelyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Silvio Berlusconi olasz politikus közös fotójához fűzött. Barkóczi Balázs azt mondta: „ha egy magát kereszténynek valló ifjúsági és családiügyi államtitkár mosolyogva beáll amellé a Silvio Berlusconi mellé, akiről tudható, hogy kiskorú prostituáltakkal vett részt különféle drogos partikon, és ezt valaki szóvá teszi, akkor ezt egy közszereplőnek illik elviselnie”.