Fotó: MTI/Kovács Tamás

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi önkormányzati képviselője szerint „teljesen összeomlott” a budapesti tömegközlekedés. A DK ezért kezdeményezi, hogy a BKV fizesse vissza a jegyek és bérletek árát arra az időszakra, amíg „használhatatlan” a fővárosban a tömegközlekedés.

Gy. Németh Erzsébet keddi, budapesti sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek azt mondta: hétfőn és kedden Budapesten több ezer ember késett el a munkából és az iskolából. Füstölés miatt kedden nem járt a metró, felújítás miatt nem jár a 4-6-os villamos egy szakaszon, ami az autósoknak is rémálom a Nagykörúton, mert az egyik sávot buszsávvá alakították – sorolta. A további problémák között említette, hogy a Róbert Károly körúton felújítás miatt hónapok óta „hihetetlen dugók” vannak, valamint, hogy építik az M0-ás autóút és a 11-es út találkozását, ami szintén fennakadásokat okoz.

A DK szerint az nem szolgáltatás, hogy „se metróval, se villamossal nem lehet közlekedni”, ez nem ér havi 9500 forintot – mondta. Úgy vélte, Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester magyarázattal tartozik arról, miért nem várták meg a villamos felújításával a nyarat.

Megint nem számított a főváros vezetésének, hogy mi lesz a budapestiekkel, iskolaidőben kezdték el a villamospálya felújítását, a pótlás pedig szokás szerint szervezetlen; annyi felújítást „engedtek rá” a városra végiggondolatlanul, hogy csak bosszúságot és késést okoznak az embereknek – értékelt Gy. Németh Erzsébet.

Úgy fogalmazott, Tarlós István akkor sem tudná jobban akadályozni a fővárosi közlekedést, ha keresztbe állna egy buldózerrel a Nagykörúton.

MTI