A drogháború nem a „Momentum-kaszt” drogélvezőiért zajlik

Fábry Sándortól származik az az elmés megjegyzés, miszerint a kokain a gazdagok sportja. Valóban, egy gramm alsó hangon 30 és 50 ezer forint között mozog, ami a mostani inflációs környezetben is jelentős összegnek számít. Pláne, ha egy este több is elszívódik, mint egy gramm, illetve, ha némi alkoholra is szükség van kísérőként az elfogyasztásához. Ezt a fajta élvezetet tehát valóban csak a tehetősek engedhetik meg maguknak. A tipikus „Momentum-kaszt” tagjai: a módos családok gyermekei, akiknek semmi nem drága a szüleik pénztárcájával mérve. A különböző party drogok és a fű azonban már sokkal szélesebb rétegek számára elérhető. A magyar fiatalok egy jelentős százaléka, különösen a fővárosiak, a középiskola évei alatt biztosan kapcsolatba kerül valamilyen kábítószerrel. Legtöbb esetben át is esnek a tűzkeresztségen. A drogokhoz való könnyű hozzáférés miatt vált Budapest a ketamin fővárosává Európában. Pontosabban az összefüggés úgy igaz, hogy

Budapest Európa többi fővárosával ellentétben elég biztonságos ahhoz, hogy külföldiek drogok hatása alatt kockázat nélkül élvezhessék az éjszakai életet.

Emiatt rengeteg szórakozóhely és fesztivál épült rá a drogos szubkultúrák közönségére, ez pedig a hazai fiatalságra is hatással volt.

A kokain, a fű, a partydrogok használata egyáltalán nem veszélytelen, azonban tömeges mérgezésekről és halálesetekről nem lehet hallani. Ez az a piac, ahol a dílerek ügyelnek arra, hogy ne patkányméreggel hígítsák a szereket, hogy a vásárlók holnap is visszajöjjenek, illetve ne vonják magukra a hatóságok figyelmét. Amennyiben ugyanis a polgári és gazdag családok gyermekei hullanának, mint a legyek, esetleg megnyomorodnának egy életre a hétvégi buli után, úgy biztosak lehetünk benne, hogy a liberális drogpolitika mostani támogatói azonnal a legszigorúbb hatósági beavatkozást és a dílerek vérét követelnék. A többség azonban kisebb károsodásokkal, főként erkölcsi leépüléssel megússza, és a harmincas–negyvenes éveire benő annyira a feje lágya, hogy moderált kokainfogyasztóként feltűnés nélkül fogyassza a drogokat. Ebben a felállásban a liberális pártok bűntudat nélkül tűzhetik szászlóikra a szabad droghasználatot követelő jelszavaikat.

Ezeknek a társadalmi rétegeknek a gyermekei ugyanis könnyen segítséghez jutnak, a társadalmi és törvényi felelősségrevonástól sem kell különösebben tartaniuk, a gazdag szülők, a tanárok, a barátok ott állnak majd mellettük, ha bajba kerülnek. Kapnak második, harmadik és sokadik lehetőséget. Később egy lakást is, illetve egy számukra előre kikönyökölt karrierpályát, a hozzá illő diplomával. Keddenként pedig kimehetnek tüntetni a pride betiltása ellen, hogy valahol levezessék a feszültséget, amit egy budai elitgimnázium vagy divatos egyetemi szak elvárásainak való megfelelés gerjeszt bennük. Kockázatmentes lázadás, amely közben végig ott van alattuk a védőháló.

A Pogány Induló srác közel hasonló karakter. Fájdalma és lázadása szánalmasan erőltetett. Ő is tudja, hogy semmit nem kockázat, csak puhára eshet, tehát bátran mondhat nagyokat, játszhatja az áldozatot, illetve szívhat vagy szúrhat. A kormány szigorú drogpolitikája azonban nem a Pogány Induló Marcellt célozza. Senkit nem érdekel, hogy néha elszív egy füvescigit a barátaival és Jim Morrisonnak látja magát egy pocsolyába bámulva. Marci és barátai radar alatt repülnek. Jó esetben a szüleik és a barátaik vigyáznak arra, hogy időnek előtte ki ne lúgozzák lelküket a füvezéssel. Miközben

a diktatúra sötét éveiben zavar nélkül népszerűsíthetik életmódjukat. Akár a színpadról is.

A drogellenes hadjárat nem valaki ellen, hanem a szegények védelmében indult.

Azokért, akik vékony jégen táncolnak, amikor úgy döntenek, hogy a valóságot a lehető legmérgezőbb és legolcsóbb drogok segítségével kapcsolják ki egy rövid időre. Jellemzően romákról, hátrányos helyzetű fiatalokról van szó, akik egy súlyos örökség terhe alatt nyögve pusztítják el magukat. A dizájner drogok felfutása tette szükségessé a szigorítást, a kormány egy társadalmi igényre válaszolt. No, nem a XII. kerületi jópolgárok igényeire, akik csak akkor vesznek tudomást a szükségben szenvedők nyomoráról, ha arra a 444 szólította fel őket, a megfelelő politikai kontextus mellett. Maguk a roma közösségek álltak a kormány intézkedései mellé, mivel önerőből nem tudták megfékezni a súlyosan mérgező szerek terjedését a cigány közösségen belül. A kormány pedig eldöntötte, hogy vaskézzel tesz rendet drogügyben.

Pogány Induló Marci és barátai – rácson innen és túl – számára pedig további biztonságos lázadást kívánunk! Nagyon ügyeljenek, hogy megőrizzék konformizmukat, máskülönben elveszítik a közönségük rajongását.