⚠️Fontos és jó irányba tett lépés született a nagy technológiai cégekkel történő törvényes és rendezett…

Posted by Varga Judit on Friday, February 12, 2021
Hirdetés

Varga Judit a bejegyzésében ismertette, hogy a Facebook 3,8 milliárd forint reklámadót fizetett be a magyar költségvetésbe, ezzel – minden Magyarországon törvényesen működő vállalathoz hasonlóan – eleget téve közteherviselési kötelezettségének.

Sokan azt állították, hogy a technológiai cégek nem tartják majd be a magyar szabályokat, mostantól viszont joggal feltételezhető, hogy a technológiai cégek is a törvényes működés mellett köteleződtek el – vélekedett.

A miniszter bejegyzése szerint az Igazságügyi Minisztérium (IM) a nagy technológiai cégek átlátható, ellenőrizhető és törvényes működését szeretné elérni. Semmi mást, mint ami minden cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik Magyarországon – írta.

Hozzátette: az IM továbbra is részt vesz az Európai Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében.

Korábban írtuk