A félelem húrjain

Nincs nap, hogy valamelyik ellenzéki politikai párt szóba ne hozná a kivándorló magyarok ügyét. Hatásos fegyvernek gondolják, hiszen a munkáskezek hiányának, az idősek ellátása körüli bizonytalanságoknak az emlegetése félelmet kelthet a társadalomban. Ráadásul a téma arra is alkalmas, hogy mellékvágányon a kormány szociális, egészségügyi intézkedései, a honi közállapotok ellen teremtsen ellenséges hangulatot.

A kivándorlás kérdése 2005-től lett a magyar politikai viták témája. Bár már korábban is dolgoztak magyarok Nyugaton, de szélesebb körű munkavállalásra az ország 2004-es EU-csatlakozása adott lehetőséget. Egyébként már akkor kiderült, hogy a „kivándorlás” nem a legpontosabb kifejezés a jelenség leírására. Hisz sokan eleve azzal a szándékkal mennek Nyugatra dolgozni, hogy egy idő után hazatérnek majd. Mások szakaszosan dolgoznak külföldön, azaz kimennek egy időre, hazajönnek, majd újra kimennek. Ezek mellett persze létezik olyan munkavállalói réteg is, amely eleve eldönti, hogy le fog telepedni valamelyik nyugati országban. A hazai politikai vitatérben viszont markánsabb hangzása miatt a „kivándorló” fogalmát használják a felek.

* * *

Az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc beszélt először a kivándorlásról még 2005 decemberében. Akkor már világossá vált, hogy a koncepciótlan szocialista kormányzati stratégia nem tud mit kezdeni az ország gazdasági problémáival. Gyurcsány azt mondta tehát: „A legnagyobb tehertétele az országnak, hogy a huszon­éves ifjúságunk nem elég mobil, itthon akar boldogulni, ahelyett, hogy külföldre menne dolgozni.” Aztán 2006-ban még tetézte mindezt, amikor azt vágta oda az elégedetlenkedő vállalkozóknak, hogy el lehet menni ebből az országból.

Nagyot fordult a baloldali retorika a gyurcsányi biztatás óta. Ma a kivándorlás miatt támadja a legdühödtebben a kormányt az ellenzék, benne Gyurcsány Demokratikus Koalíciójával. Azt az érzetet próbálja kelteni ez a politikai tábor, mintha Orbán Viktor miniszterelnök és kabinetje olyan életkörülményeket és közéleti viszonyokat teremtett volna, hogy a magyarok tömegesen hagyják el az országot, különösen a fiatalok. Ennek következtében viszont nem lesz, aki megtermelje az idősek nyugdíját, gyógyítsa a betegeket, s ha ez így megy tovább, összeomlik az ország!

Tudni kell, hogy a valóságban 2007-től kezdett drasztikusan emelkedni a kivándorlók száma, ezen aztán tovább lendített a 2008-as gazdasági válság, amely az elsők között terítette le az MSZP–SZDSZ-kabinet vezette Magyarországot.

A statisztikai adatok szerint a 2005–2010 közötti öt esztendőben volt a legmagasabb, 16,1 százalékos a kivándorlás mértéke, ez 2010 és 2015, vagyis az orbáni kormányzás idején 8 százalékra csökkent. A Népszava mégis azt írta tavaly október 25-i számában, hogy „2010-től egyértelműen kivándorló ország lettünk” és azóta is „tartós a migráció”.

A visszavándorlókról pedig szinte szót sem ejt a ballib média. Pedig 2013-ban például a Németországban dolgozó magyarok 51 százaléka „továbbállt”. Egy részük másik országot választott, a többiek hazajöttek. Az arányok nem ismertek. Az ellenzéki média egyébként azt igyekszik érzékeltetni, mintha tipikusan magyar jelenség lenne a kivándorlás. A valóságban a rendszerváltás, vagyis 1990 óta összesen 20 millió ember távozott Közép-Kelet-Európából Nyugatra.

* * *

Érdekelt az Orbán-kabinet ostorozásában a Jobbik is. A párt prominensei 2013-ban 500 ezer magyar kivándorlóról beszéltek, hozzátéve, döntő többségük fiatal, akik a bizonytalan jövő, a munkanélküliség és az otthonteremtés esélytelensége miatt hagyták el az országot. Ez már egy átfogó, a gazdasági élet irányítására, és a szociális rendszer működtetésére is kiterjesztett kritika volt. Amit azzal fejelt meg a párt közvetlenül a Fidesz–KDNP 2014-es újabb kétharmados győzelme után, hogy további 300 ezer magyar várható kivándorlására számít.

Az MSZP is szeret a félelem húrjain játszani. A párt 2015-ben előbányászott egy olyan, állítólag világbanki felmérést, mely szerint az elvándorló magyarok 13 százaléka diplomás, s a hazai orvostársadalom 10 százaléka kelt útra addig a nyugati országok felé. Hogy bírja majd a versenyt ez az ország, kérdezte aggódva a szocialisták honlapján Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja. Burkoltan az üzenetben benne van az egészségügy várható összeomlása is, ami azt sugallja, hogy az Orbán-kormány az életünkkel játszik, amikor elengedi az orvosokat.

Aztán nyáron elkezdődött a nagy migrációs hullám, de az MSZP frakcióvezető-helyettese, Harangozó Tamás például azt hangoztatta: nem a bevándorlás a fontos, hanem a kivándorlás. Nyilván büszke volt az ügyes szójátékra. Bárány Balázs, a párt elnökségi tagja pedig azt mondta: mennie kell az Orbán-kormánynak, a kilátástalanság kormányának, hogy a magyar fiatalok hazajöhessenek. A kórushoz az Együtt is csatlakozott, azt állítva, hogy Orbán Viktor és kormánya kényszeríti ki az országból a fiatalokat. Az LMP pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a kivándorlás oka a kormány által alacsonyan tartott bérszint, mert ezzel akarja versenyképessé tenni az országot. A demagógia koronáját mégis Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és EP-képviselője tette fel, amikor 2015 késő őszén azt mondta, örüljön a kormány, hogy elmentek a fiatalok, különben rágyújtották volna már az országot.

* * *

Ujhelyi István saját beszámolója szerint egyébként 2016-ban Manchesterben találkozott a Brit–Magyar Orvostársaság tagjaival. Részt vett a kongresszusukon, hogy az ott szerzett tapasztalatokat beépíthesse a párt programjába, s olyan tervezetet építhessenek fel a szocialisták, amellyel haza tudják hozni a kivándoroltakat. Ám a program helyett végül csak néhány közhelyet fogalmazott meg a párt. Ahogy a Jobbik 2017-es „béruniós” kezdeményezése is inkább a demagógia terepe, ami pillanatnyilag csak arra alkalmas, hogy eleve teljesíthetetlen elvárásokat gerjesszen a közvéleményben a kormánnyal szemben.

Közeledvén az országgyűlési választáshoz, az ellenzék igyekszik hisztérikussá fokozni a kivándorlás körüli hangulatot. Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy akár egymillió magyar is elhagyhatja az országot a következő esztendőkben. A DK pedig az érzelmek húrjain játszott, amikor Gréczy Zsolt, a párt szóvivője így borongott: „Aki ma elmegy, kint vesz lakást, kint találja meg a szerelem, oda születnek a gyermekei, ott fog adót és nyugdíjjárulékot fizetni. Ezeket az embereket Magyarország elveszíti.” Ám az eszmefuttatásnak már az alapja is hibás, Angliában például 400-600 ezer font között mozognak a lakásárak, ez 160-240 millió forintnak felel meg.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP parlamenti képviselője szerint már 600 ezer magyar hagyta el az országot eddig, s további 400 ezer készül erre, hogy kövesse őket. „A kabinet tehát megtizedeli az országot” – vonta le a súlyos következtetést májusi sajtótájékoztatóján, azt a manipulált képet festve, mintha csakis a Fidesz–KDNP kormányzása alatt mentek volna nyugatra dolgozni magyar állampolgárok. Botka László július végén pedig már arról beszélt, hogy információi szerint 1,2 millió magyar készül elhagyni az országot a nem is túl távoli jövőben, és a fiatalok 40 százaléka mindenképpen külföldön szeretne boldogulni. „A magyar történelem egyik legnagyobb exodusa elé nézünk” – figyelmeztetett a politikus, persze csak akkor, ha nem váltjuk le az Orbán-kormányt.

A demagógia burjánzását segíti, hogy a kivándorlás úgy lett az ellenzéki politika egyik leggyakrabban használt fegyvere, hogy a magyar tudományos élet még nem rajzolta meg a migráció szociológiai metszetét. Szabadon burjánozhatnak tehát a pongyola és zavaros fogalmak a politikai színtéren, a Momentum szerint megoldásra például csak egy „jövőbe tekintő Magyarország” lehet képes. Ez vajon mit jelenthet?

Ezer oka van annak, miért mennek ki magyarok nyugatra munkát vállalni. Mondhatni divat és kultusz is lett ebből! Hol kezdődött? Talán ott, hogy Rákosi és Kádár megkövetelte a szocialista iskolarendszertől az „antimagyarkodást”, amit aztán szívesen és lelkesen vitt tovább a rendszerváltás után a liberalizálódó oktatáspolitika. Nincs, aki elmondja a fiataloknak, hogy ha rossz valami idehaza, akkor azt nekik kell jobbá tenniük, és ha kevés valami, abból nekik kell többet teremteniük. Ki kell állni a katedrára, és egyenesen kell beszélni. Ettől persze a diákok még nyugodtan megnézhetik a nagyvilágot.

Sinkovics Ferenc