Forrás: képernyőkép, illusztráció
Hirdetés

Harrach Péter hozzátette, a Benes-dekrétumok nélkülözték a nemzetközi jogi és az emberi alapokat, hazafiságra hivatkoztak, de ez a hazafiság sovinizmus volt, mert nem tisztelte más népek jogait.

Úgy fogalmazott: „E szomorú eseménysor lehetőséget teremt számunkra, hogy átgondoljuk, mit jelent a hiteles patriotizmus.”

Harrach Péter szerint a nyílt társadalom ideológiája arról szól, hogy egy multikulturális társadalomban egymás mellett élő idegen kultúrák között lehet választani, és a választás útjában állnak a hagyományok, az európai keresztény identitás.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában küzdelem folyik, két világ küzd egymással. A közösségekre épülő hagyományos értékek, az európai keresztény identitás és az a világ, amelyett e helyett ránk akarnak erőltetni, és amely „Európa lelkének megcsúfolása”.

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében azt mondta: egész generációk maradhatnak ki a „nemzet lelkének építéséből”, ha azok, akik a történelem sötétebb esztendeiben is éltek, nem tudják hitelesen megfogalmazni a valóságot.

Keszegh Béla, a szlovákiai Révkomárom polgármestere annak a véleményének adott hangot: a szlovák és a magyar kormány korábbinál jobb viszonya alkalmas lehet arra, hogy „értelmesen álljunk rendezetlen dolgainkhoz”.

Az Országgyűlés 2012-ben Komárom polgármestere, Molnár Attila (Fidesz-KDNP) kezdeményezésére nyilvánította a Felvidékről kitelepítettek emléknapjává április 12-ét, mivel 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság kitelepítése.

A határozatban rögzítették: az Országgyűlés szükségesnek tartja a méltó megemlékezést a benesi dekrétumok miatt a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarságról.

Komárom az elmúlt évtizedben a kitelepítések emlékvárosának szerepét töltötte be. A helyi Kecskés László Társaság felvállalta a felvidéki kitelepítettek ügyét, könyveket és kiadványokat is megjelentettek a témával kapcsolatban. Kecskés László helytörténész volt a Klapka György Múzeum megalapítója, őt Révkomáromból telepítették Komáromba.

Az 1945-ös Benes-dekrétumok a magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, a nem szláv népességet megfosztották állampolgárságától, vagyonától és állásától. Csaknem 170 ezer magyar hagyta el emiatt az állam területét.