Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Böröcz László kiemelte, európai parlamenti választásnak soha nem volt még akkora tétje, mint a mostaninak, hiszen ha az Európai Uniónak bevándorláspárti vezetői lesznek, akkor Európai „elesik”, és a fiatalokra egy olyan világ vár, ahol idegenek lesznek saját szülőföldjükön.

Szerinte ezért kell támogatni a magyar kormányfő pénteken meghirdetett hétpontos programját.

Mint fogalmazott, azok a brüsszeli bevándorláspárti vezetők, akik az elmúlt években menedzselték az Európába irányuló bevándorlást, elárulták a fiatalokat. Szerinte a fiataloknak vissza kell venniük az irányítást a bevándorláspárti politikusoktól, és hangot kell adniuk annak, hogy „szeretnék megőrizni Európát az európaiaknak, Magyarországot pedig magyar országnak”.     A Fidelitas elnöke azt mondta, arra kér mindenkit, hogy aláírásával támogassa Orbán Viktor programját.