Fotó: MTI/Kovács Attila, szerk.
Hirdetés

Novák Katalin, a nagyobbik kormánypárt alelnöke az MTI-hez kedden eljuttatott videoüzenetében kiemelte: a szerbiai magyar választók június 21-én ismét dönthetnek arról, hogy „magyar politikusok képviseljék-e a magyar érdekeket”.

A magyar jelöltek helyi, tartományi és országos szinten is indulnak a VMSZ színeiben – mutatott rá a Fidesz alelnöke, majd pártja nevében közölte: „mi a VMSZ jelöltjeit támogatjuk”.

Novák Katalin szerint „a trianoni békediktátum századik évfordulójának évében talán még fontosabb, hogy összefogjunk, hogy a nemzeti összetartozást ilyen értelemben is átültessük a gyakorlatba”.

Korábban írtuk

„Mutassuk meg, hogy a határon túl is vannak magyar érdekek” – hangoztatta, majd a szerbiai magyarokat a választáson való részvételre és mindhárom szinten a VMSZ jelöltjeinek támogatására buzdította.