A Fidesz elítéli a budapesti Terror Háza Múzeum épületének csütörtök esti, festékkel való megdobálását – közölte a párt az MTI-vel.

Fotó: mti, máthé zoltán
Fotó: MTI, Máthé Zoltán

A közlemény szerint a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség megdöbbenését fejezi ki és mélyen elítéli az esetet.
    
Emlékeztettek arra, hogy a Terror Házát borító Hősök Fala a szabadságért életüket áldozó embereknek állít emléket. 
    
Az áldozatok fényképének bemocskolása elfogadhatatlan és visszataszító cselekedet. Semmi nem indokolhatja hőseink emlékének meggyalázását – hangsúlyozták.

Az MSZP elítéli a „Fidesz-állam” diktatórikus és koncepciós módszereit
Az MSZP megdöbbenését fejezi ki és mélyen elítéli a „Fidesz-állam” diktatórikus és koncepciós módszereit – reagálta a szocialista párt a Fidesz közleményére.

Az MSZP reagálásában az áll, azok a fiatalok, akik festéket dobtak az elnyomó hatalmat jelképező épületekre, a véleményüket fejezték ki a szólásszabadság jegyében. 
    
Ez a tíz évvel ezelőtti, a kordonbontó fideszes képviselők esetére hasonlít, akiket akkor ezért semmilyen joghátrány nem ért, mert az még egy jogállamban történt – közölték.
    
A jogállamiság fideszes lebontása, a közhivatalok és állami intézmények narancssárga ideológiai bemocskolása elfogadhatatlan és visszataszító cselekedet – hangsúlyozták.

MTI