Fotó: MTI/Balogh Zoltán (szerk.), illusztráció
Hirdetés

A MSZP-s képviselő előzőleg arról beszélt: arra kérik a kormányt, tegye biztonságossá a bentlakásos idősotthonokat; a járvány alatt ugyanis „a kormányzati propaganda elriasztotta” az időseket, sokan akkor sem mernek beköltözni, ha ők következnének a várólistán.

A Fidesz a közleményben azt írta, a járvány idején a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon számított a legnagyobb járványgócpontnak, több százan betegedtek meg, és sajnos közülük sok idős ember vesztette életét. Végül a katonaság fertőtlenített, a kormány pedig védőfelszerelést biztosított, Karácsony Gergelyék ellenben képtelenek voltak intézkedni, még az orvosi ellátást sem voltak képesek biztosítani az intézményben – tették hozzá, megjegyezve: a hatóságok többször figyelmeztették, sőt meg is büntették az intézményt.

A járvány elleni védekezésben mindenkinek együtt kell működnie, sok más önkormányzat meg tudta hozni a megfelelő intézkedéseket, azonban „a Fővárosi Önkormányzat a Facebookon szerencsétlenkedett” – írták, hozzáfűzve: a baloldali vezetésű főváros inkább vállalja a fenntartói felelősséget a Pesti úti idősotthon ügyében, mielőtt vádaskodik.

Korábban írtuk