Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A Fidesz feljelentette Demeter Márta LMP-s képviselőt hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt. Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, mielőtt benyújtotta a feljelentést az V. és XIII. kerületi ügyészségen, a Markó utcai épület előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, arra kérik a hatóságot, indítson nyomozást.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke szeptember 19-én iratbetekintésen járt a kecskeméti katonai légibázison, majd nem sokkal később „olcsó politikai haszonszerzés céljából ártatlanokat vádolt meg és hamis hírbe hozott”.

Demeter Márta egyebek mellett írásbeli kérdéseiben és Facebook-oldalán is azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kiskorú lányát katonai géppel hozták haza Ciprusról Budapestre, ám kiderült, hogy ez nem igaz. Az ellenzéki képviselő azóta sem kért bocsánatot – fűzte hozzá.

Böröcz László azt mondta, Demeter Márta olyan katonai adatokat hozott nyilvánosságra, melyek az ENSZ ciprusi missziójáról szólnak, és amelyek honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekekből 30 évig nem nyilvánosak. Hozzátette: ezt a képviselőnek tudnia kellett, erről az iratbetekintésen is tájékoztatták.

Demeter Márta megszegte képviselői esküjét és bebizonyította, hogy alkalmatlan képviselői munkájára, mert nem tud érzékeny adatokkal a szabályoknak megfelelően bánni – mondta.

Böröcz László közölte, a frakciójában értékelték a történteket és Kocsis Máté frakcióvezetővel, Németh Szilárd honvédelmi államtitkárral és Kósa Lajossal, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökével úgy döntöttek, feljelentést tesznek az ügyben.