A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást Baján
Papp Zoltán tájékoztatása szerint a második Teket Melinda, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje lett 446 szavazattal. Markó György, a Jobbik jelöltje végzett a harmadik helyen, ő a szavazatok 7 százalékát kapta. Az LMP jelöltje, Ikotity István 3,8 százalékot ért el.
A Fidesz jelöltje az érvényes szavazatok 47,4 százalékát, míg a három baloldali párt közös jelöltje a szavazatok 41,6 százalékát kapta.
A választókerület szavazásra jogosult polgárainak 36,8 százaléka, 1071 ember élt a szavazati jogával, illetve adott le érvényes szavazatot.
Az előzetes eredmény ellen 48 órán belül lehet fellebbezni, ha ilyen beadvány nem érkezik, akkor ez a választás hivatalos végeredménye.
A helyi választási iroda csak a választókerületi szavazás összesített eredményéről adott tájékoztatást, a szavazóköri megismételt voksolás adatairól külön nem.
A bajai 3-as számú egyéni választókerület 32-es szavazókörében azért kellett megismételni a szavazást, mert a Kecskeméti Törvényszék illetékes bírói tanácsa azt állapította meg, hogy ott kampánycsendsértés történt szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson.
Jogsértést követtek el a baloldali pártok a helyi választási bizottság szerint
Jogsértést követett el az Együtt-PM, az MSZP és a DK alkotta Összefogás Bajáért választási szövetség a helyi választási bizottság által az interneten vasárnap este közzétett határozata szerint.
A testület – a Fidesz kifogásának helyt adva – azt állapította meg, hogy a baloldali szövetség választási alapelveket sértett meg a Bajai Tükör című kampánykiadvány 2013/3-as számában közzétett több állítással.
A bizottság határozatában eltiltotta a választási szövetséget attól, hogy a jövőben közzétegyék valótlan tartalmú, illetve „ténylegesen bizonyítékok nélküli” állításaikat.
A testület határozata nem jogerős, azzal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni.
(MTI)