Fotó: Képernyőfotó: DK Facebook-oldala
Hirdetés

Molnár Csaba keddi online sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, még a legfrissebb kormányzati számítások szerint is több mint 425 ezer munkanélküli van Magyarországon, és az álláskeresési támogatást csak három hónapon keresztül folyósítják.

A Fidesz reakciójában az áll, „elképesztő”, hogy Gyurcsányék a járvány elleni gazdaságvédelmi intézkedéseket is támadják.

Az álláskeresési támogatást minden, az államhoz, a kormányhivatalokhoz segítségért forduló jogosultnak meg kell kapnia a törvényben előírt határidőn belül – közölték.

Korábban írtuk

„Ha Gyurcsányékon múlna, már sokaknak se munka, se álláskeresési támogatás nem lenne. Ők ugyanis nem bér- és munkahelyvédelmi támogatással kezelnék a válságot, hanem megszorításokkal, ahogy kormányzásuk alatt is tették” – hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy most sem támogattak egyetlen gazdaságvédelmi intézkedést sem, és már azt is kijelentették, hogy a jövő évi költségvetést sem szavazzák meg, amely a magyar gazdaság és a munkahelyek védelmére 2500 ezer milliárd forintos pénzügyi alapot biztosít.