Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Hozzátette: bíznak abban, hogy a baloldal is támogatni fogja az akciótervet, mert „nem üres szavakra, hanem cselekvésre van szükség” a klímavédelemben.

Böröcz László közölte: a Fidesz nem fogadja el, hogy a klímavédelemre hivatkozva – brüsszeli, baloldali érvelés alapján – rezsit, illetve élelmiszerárakat emeljenek, vagy csökkentsék a Magyarországnak járó kohéziós forrásokat.

Mindenkinek tennie kell a környezet megóvásáért, de a klímavédelem árát a legnagyobb szennyező vállalatoknak és országoknak kell megfizetniük, nem pedig a magyar embereknek – mondta a képviselő.

Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Néppárthoz írt memorandumát Böröcz László kérdésre válaszolva jobbító szándékú javaslatnak nevezte, amely arra vonatkozik, milyen irányban kellene elmozdulnia a pártcsaládnak, hogy Európában megkerülhetetlen erő legyen.

Ehhez a Fidesz felfogása szerint a néppártnak a jobbközép irányt kellene erősítenie – jegyezte meg.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szankcionálásáról – amelyet a hétfői plenáris ülésen lelógatott molinói miatt kapott – a fideszes politikus úgy nyilatkozott: Hadházy Ákos nyilván pontosan tudta, milyen szankciókkal járhat a „bohóckodása”. Azt pedig megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzéki képviselő az ilyen akcióira gyűjt folyamatosan, ahelyett, hogy inkább jótékonysági célokra gyűjtene.