Fotó: Médianéző Központ
Hirdetés

A vizsgált időszakban az internetes közösségi felület 1,1 millió interakciójából 643 ezret, vagyis 59 százalékot generált a kormánypárt. Az eredmény a korábbi elemzésekkel összehasonlítva azt mutatja, hogy a Fidesz megőrizte az előnyét, az ellenzék pártjai nem tudták csökkenteni a mozgósítási hátrányukat – írták.

Az összegzés szerint a DK 182 ezer interakciót elérve 17 százalékot tudhat a magáénak, amivel nem csupán a második lett, de még növelte is az előnyét a többi ellenzéki párttal szemben. A Médianéző Központ a versenytársak kudarcának tulajdonítja, hogy a harmadik helyre 93 ezer interakcióval a Párbeszéd került. A Jobbik korábbi 14 százalékos részesedése 6 százalékra esett vissza a kampányhajrában, és ugyanilyen eredményt, 68 ezer interakciót ért el az MSZP is. Utóbbiak közösségi oldalait folyamatosan hagyják el a követők, a szocialistákat naponta átlagosan 10-en, a Jobbikot 67-en. A rangsort – tették hozzá – a magukat modern, fiatalos pártnak bemutató Momentum és LMP zárja 3 százaléknyi, illetve 1 százaléknyi aktivitással.

A Médianéző Központ kiemelte, hogy a pártok teljesítménye összehasonlítható és pontosan mérhető a bejegyzésekhez kötődő interakciók alapján. Az elemzés a Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó kedveléseket, megosztásokat, kommenteket vizsgálta május 11. és május 24. között.