Emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk!

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a Fidesz összes támogatóját patkánynak nevezte.Emlékezzünk erre május 26-án, amikor majd szavazunk!

Gepostet von Fidesz am Samstag, 27. April 2019
Hirdetés

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnapi balatonfüredi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a szocialista politikus egy pénteki televíziós interjúban patkánynak nevezte a Fidesz támogatóit, ami szerinte „felháborító, elfogadhatatlan és mélyen sértő” magyar emberek milliói számára. Véleménye szerint Bangóné ezzel a kijelentésével átlépett egy olyan határt, amelyet nem lehet, mert nem szabad embereket megalázni akkor sem, ha politikai ellenfél szavazóiról van szó.

Közölte: mivel pénteki és szombati felszólításuk mind a képviselő, mind pártja vezetői részéről „süket fülekre talált”, csak „kínos és gyáva magyarázkodásba kezdtek”, ezért a Fidesz első lépésben a rövidfilmmel a jóérzésű magyar emberekhez fordul, akik úgy gondolják ilyen durva és sértő mondat nem maradhat következmények nélkül, és arra kérik őket, hogy emlékezzenek erre a május 26-án az európai parlamenti szavazás napján.

Hidvéghi Balázs kérdésre elmondta: további lépések is lesznek, attól függően, miként folytatódik a történet, mert erről „az egészen elképesztő botrányról” tájékoztatni kell a választópolgárokat.