Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Bíró László, a baloldal jobbikos jelöltje
Hirdetés

A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett, hogy a szerencsi időközi választás baloldali jelöltjéről az elmúlt napokban több vállalhatatlan megnyilvánulás került napvilágra vállalkozói múltjával kapcsolatban.

A Fidesz-KDNP ezekben kérdésekben továbbra is érdemi válaszokat vár. A baloldal és jelöltjük, Bíró László ugyanis érdemben nem válaszolt a kisemmizett dolgozók és a fegyverrel fenyegetőzéssel kapcsolatos kérdésekre, csak pert helyezett kilátásba – közölte.

Nacsa Lőrinc szerint ugyanakkor most új helyzet állt elő, hiszen a sajtóban is megjelent, hogy több irat igazolja, hogy Bíró László visszatartotta alkalmazottai bérét. Bérgarancia-biztos kijelöléséről írnak, és több hivatalos dokumentumra is hivatkoznak, amelyek rögzíti az elmaradt bérek összegét

Bíró Lászlónak tehát érdemi válaszokat kell adnia, hiszen az érintettek nyilatkozatai és a sajtóban említett dokumentumok egész más megvilágításba helyezik a történetet – jelentette ki a frakciószóvivő a kormánypártok nevében.

Korábban írtuk

Ezért azt kérdezik Bíró Lászlótól, hogy hány embert érintett a bérek visszatartása. Hány embert nem fizetett ki a rossz cégvezetése következtében? Arra is kíváncsiak, hány család megélhetése került emiatt veszélybe, illetve mennyi pénzről van összesen szó.

„Elég a lapításból, elég a sunnyogásból, egyenes válaszokat szeretnénk Bíró Lászlótól és az őt jelölő baloldali pártoktól” – jelentette ki Nacsa Lőrinc.

A kormánypárti politikus kérdésre az európai Szuperkupa-döntő nézők előtt tervezett megrendezéséről és arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség és UEFA döntése értelmében 500 magyar egészségügyi dolgozó kap meghívást a mérkőzésre, azt mondta: folyik az egyeztetés a magyar járványügyi szakemberek, az operatív törzs, a kormány és az UEFA szakemberei között. Látják, hogy a vírushelyzet napról-napra változik, ezért a döntések is folyamatosan változhatnak. Nincs lezárt kérdés, még semmi sem biztos – hangsúlyozta.

Nacsa Lőrincet kérdezték arról is, hogy a zenészek megsegítését célzó raktárkoncertekre szánt támogatások egy részét rendezvényszervező cégek viszik el. Azt mondta, egyetért azzal, hogy mind a zenekarok, mind a segítő technikai személyzet és a rendezvényszervező szakma is részesüljön támogatásban. Ez nem pótolhatja a fesztiválszezon alatt kiesett bevételt, de mégis megélhetéshez, bevételhez juttathatja őket. Megjegyezte: szívesen megnéz majd ilyen, az internetre felkerülő koncerteket, és örül annak, hogy a kormány ennek a területnek a megsegítésére is gondot fordított.