A Fidesz és a KDNP ismételten be fogja nyújtani a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szakértői által kidolgozott egészségügyi koncepciót a parlamentnek – jelentette be Pesti Imre csütörtökön sajtótájékoztatón.

Pesti Imre emlékezetett rá, december 17-én a parlament szocialista és szabad demokrata képviselői saját belső meggyőződésük ellenére megszavazták az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. Ócska hatalmi, politikai és üzleti érdekeket szolgáltak ki ezzel – jegyezte meg.

A kormány elvesztette józan ítélőképességét, és szembefordult a társadalommal – szögezte le a törvény kapcsán Pesti Imre, aki arra is emlékeztetett, hogy a társadalom valamennyi csoportja és rétege szemben állt ezzel a kormányzati törekvéssel. De nem támogatták sem a WHO, sem az Európai Unió egészségüggyel foglalkozó szakemberei – tette hozzá.

A magát baloldalinak mondó kormányzat, amely arra lett volna hivatott, hogy a társadalom közép- és elesett rétegeit képviselje, most elfordult tőlük, és a szocialisták a törvénytervezet megszavazásával azt bizonyították, hogy megszűntek baloldalinak lenni – fejtette ki Pesti Imre. Hangsúlyozta: az egészségügyi privatizáció egy szűk gazdasági elitnek kedvez.

Ez az egészségbiztosítási rendszer rossz mindenkinek – húzta alá -, hiszen egy olyan biztosítási rendszert erőltetnek ránk, amiről a WHO szakemberei egyértelműen kijelentették, hogy drágább lesz, romlani fog az ellátás minősége, továbbá az igazság-méltányosság elve is sérülni fog, azaz csökken a hozzáférés lehetősége is. Hozzátette: a törvénytervezet magában foglalja az újabb kórházbezárásokat is. Mint elmondta, Horn Gábor jelezte, hogy további 20-30 kórház bezárását tartják elképzelhetőnek és fontosnak.

Pesti Imre felidézte azt is, hogy Horváth Ágnes a törvény megszavazása után kijelentette, ez az első lépés, a továbbiakban az egészségbiztosítás teljes privatizációját szeretnék véghezvinni. Semmi másról nincs szó, mint üzletről, a teljes magyar egészségügy eladásáról – jegyezte meg.

„Nem újkeletű ez a politikában, hiszen az M5-ös privatizációjakor, illetve 1995-ben, az energiaszolgáltatók privatizációjánál láttuk, hogy a kisebbségi tulajdonosnak lehetősége volt a haszon lefölözésére, és kisebbségi tulajdonosként gyakorlatilag elvitte a többségi tulajdonosnak járó bevételek nagy részét. A profitot ő realizálta” – tette hozzá a politikus.

Szólt arról is, hogy a költséghatékonyságot a technikai hatékonyság fogja felváltani, amely azt jelenti, hogy nem az lesz a fontos, hogy minél magasabb színvonalú egészségügyi ellátást nyújtsanak minél kevesebb pénzért, hanem az, hogy a lehető legkevesebb pénzből nyújtsanak ellátást.

Bejelentette: a Fidesz és a KDNP a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalon kidolgozott egészségügyi koncepciót ismételten be fogja nyújtani. Pesti Imre elmondta, a koncepcióban még vannak olyan részletek, amelyekről további vitát kell majd folytatni, de ezt egy olyan, szakmailag koherens koncepciónak tartják, amely alkalmas arra, hogy a parlament elé kerüljön, és ott egy, a magyar társadalom számára elfogadható egészségbiztosítási program szülessen.

(fidesz.hu)