ÉLŐ bejelentkezés a Fővárosi Állat- és Növénykertből! Hányadik alkalommal rendezi meg az ÉFOÉSZ a Sérült Gyermekek Napját? Miért fontos ez és kiknek szól? Csatlakozzatok be az élő bejelentkezésbe ti is…🇭🇺🤝👶🏼🙋🏻‍♀️🙋🏻‍♂️

Posted by Nyitrai Zsolt on Monday, September 13, 2021
Hirdetés

Az M1 aktuális csatorna beszámolója szerint Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a kormány döntése értelmében – ahogy eddig, úgy a jövőben is – minden évben emelkedik a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek költségvetési támogatása. Ez egy „kiszámítható és biztos működést nyújt számukra” – fogalmazott.

Idén 29. alkalommal rendezte meg az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) és a Fővárosi Állat- és Növénykert a sérült gyermekek napját. A rendezvény – amely tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt – találkozási lehetőséget biztosít az ország különböző régióiból érkező fiatalok számára. A résztvevők száma az utóbbi években elérte a tízezret.

A programot – melyen a részvétel ingyenes – a kormány minden évben támogatja – mondták a riportban.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke azt hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy a legkisebb települést is el tudják érni. Az ország minden részéből érkeztek a rendezvényre: a Nyírségből, Tolnából, Győrből, Bács-Kiskunból – sorolta.

Korábban írtuk

A hétfői rendezvényen a sérült gyerekek és az őket kísérők megismerhették az ott élő állatokat, s az állatkert többféle foglalkozást és tájékoztató programot is szervezett nekik, továbbá színpadi produkciókban is részt lehetett venni. A legnépszerűbbek az egzotikus állatok voltak.

Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője elmondta: vannak olyan tapintható szobrok, kisplasztikák, amelyeknek „a művészi értékén túl” az a különlegessége is megvan, hogy a tapintással lehet képet alkotni az adott állatról, sőt ezeken a szobrokon még Braille-írásos felirat is van, ami a látássérültek ismeretszerzését is segíti.