Fotó: shutterstock.com, illusztráció, szerk.
Hirdetés

Dunaújvárosban a jövő héten – szakmai szervezetekkel egyeztetve – megkezdődik a fogyatékossággal élők ellátása, amit az idősek segítéséhez hasonlóan az önkormányzati intézmények dolgozói végeznek majd. Az önkormányzat szerint ugyanis a járványhelyzet sokszoros nyomást helyez a fogyatékossággal élő emberek családtagjaira, szomszédjaira és az érdekvédelmi szervezetekre. Igénylést követően térítés ellenében biztosítják majd az érintetteknek a napi egyszeri meleg étkezést, valamint segítenek a gyógyszerek kiváltásában és a bevásárlásban.

Móron az önkormányzat szintén lépéseket tett ez ügyben, és az idősek segítésén túl a fogyatékos emberek megóvását és segítését is felvállalta. Aki jelentkezik az önkormányzatnál, annak segítenek étel házhoz szállításban, bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, illetve otthon.

Tatabányán az önkormányzat igény esetén a 70 év feletti lakosoknak térítésmentesen házhoz szállít naponta egy adag meleg ételt – közölte a közösségi oldalán a város polgármestere. Szücsné Posztovics Ilona tájékoztatása szerint csaknem ezer adag ételt visznek házhoz a polgármesteri hivatal és az önkormányzati cégek autóiból álló flottával. A sofőrök mellett a város óvónői végzik az ételek szétosztását – várólistát kellett készíteni, olyan sokan ajánlották fel segítségüket.

A Nógrád megyei Bátonyterenyén a következő napokban pár száz mosható maszkot osztanak ki a város idősei között – közölte Nagy-Majdon József polgármester. Hozzátette: egyelőre nem tudnak mind a 3600, 60 év feletti lakosnak védőmaszkot adni, de további beszerzéseken dolgoznak.

Pásztón ezer maszkot osztottak szét az intézményekben, kereskedelmi, konyhai, egészségügyi ellátásban, pékségekben, állami hivatalokban dolgozóknak és egyéb szolgáltató cégek munkatársainak – tudatta Farkas Attila polgármester.

Szécsényben Stayer László polgármester március közepén rendelt 6000 többször használható, mosható szájmaszkot a helyi varrodától, ebből valamennyi lakost ellátják, a benczúrfalvai és a pösténypusztai településrészekben is. A mentőállomásra és a vágóhídra is vittek maszkot minden dolgozónak.

Balassagyarmat vezetője, Csach Gábor azt közölte, hogy 500 darab FFP2-es védettségű maszkot sikerült beszerezniük, ezeket a – négy megye vírussal fertőzött betegeit ellátó – kórháznak adják át.

Csongrádon is elkezdődött az önkormányzat által beszerzett maszkok kiosztása, minden háztartásba – a külterületen élőknek is – két darabot juttatnak el a következő néhány napon. Az egészségügyi alapellátásban dolgozók számára védőruhát és speciális maszkot is vásárolt a város.

Sándorfalván a piacon az árusok számára kötelező a szájmaszk és a védőkesztyű használata, ezeket az önkormányzat biztosítja a termelőknek, kereskedőknek.

Kaposváron arra törekszenek, hogy a védekezésben dolgozók mellett a városban működő cégek alkalmazottjainak, sőt idővel minden lakosnak legyen szájmaszkja. A helyi vállalatokhoz folyamatos a maszkok kiszállítása. A koronavirus.kaposvar.hu oldal tájékoztatása szerint a somogyi megyeszékhely nagy mennyiségben vásárolt sebészeti és speciális maszkokat, valamint varrodáktól rendelt mosható, fertőtleníthető szájmaszkokat a napokban. Maszkokkal kaposvári cégek is ellátják munkatársakat, volt, ahol a napi munkába álláskor bevezették a kötelező testhőmérséklet-mérést, kézfertőtlenítést.

Szolnokon a városháza udvarán adtak át pénteken ezer maszkot a kistérség szociális intézményeiben dolgozók részére, ezek egy besenyszögi varrodában készültek.

Tiszafüreden az önkormányzat a helyi mentőállomás és a Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény részére 175 ezer forint értékben egy-egy ózongenerátort vásárolt. A város eddig 11 millió forintot költött a védekezésre, a több ezer megrendelt szájmaszkot a következő hetekben osztják ki.

Debrecenben egyre több magánszemély és cég csatlakozik a Papp László polgármester által létrehozott, a járvány miatt bajba jutott családok támogatását célzó városi segélyalaphoz. A legutóbbi felajánlásokból több mint 700 tartósélelmiszer-csomagot állítottak össze önkéntesek. A debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye pedig a karitász szervezetén keresztül 5 millió forintot különített el tartósélelmiszer-csomagok készítésére.

A debreceni önkormányzat telefonos ügyfélközpontjától már csaknem 1500-an kértek segítséget vagy tájékoztatást a krízishelyzetben. Az idős lakosok bevásárlásban, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz kiváltásában kérnek elsősorban segítséget telefonon – közölte az önkormányzat.

Zalaegerszegen hétfőtől részlegesen újra működik a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban a tüdőszűrés, de kizárólag a munkaköri alkalmassági vizsgálathoz szükséges röntgenfelvételek elkészítésére. A kórház tájékoztatása szerint hetente két napon fogadják a pácienseket, de csakis üzemorvosi beutalóval és a betegirányító telefonszámain előzetesen előjegyzett időpontokban.