A történelmi Bihar vármegye jó háromnegyedét román uralom alá vetette a trianoni békediktátum, kisebb része Berettyóújfalu székvárossal önálló közigazgatási egység volt az 1950-es kommunista megyésítésig, amikor összevonták Hajdú vármegyével. A bihari ember azonban ma is büszke sajátos kultúrájára.

Nem véletlen, hogy Bihari márkanévvel dobja piacra húskészítményeit Módos Imre. Az 58 éves bihartordai termelő – aki az Észak-Erdély 1940-es felszabadulásakor egy román lőszerraktárat elfoglaló nagyapja jogán 2006 óta a vitézi rend tagja – azonban nem csupán saját gazdaságát fejleszti és gyarapítja, hanem a sárréti tájegységben található szülőfaluját is, melynek társadalmi megbízatású polgármestere fideszes színekben 2010 óta.

A falu – mindkét település önállóságának megőrzésével – a szomszédos, külön polgármester által vezetett Sáppal közös hivatalt működtet, mivel a törvény ezt írja elő a kétezernél kisebb lélekszámú települések esetében.

A már az Árpád-korban írások által említett Bihartordán – melynek testvértelepülése a délvidéki Torontáltorda és az erdélyi Torda – ma ezeröt ember él, ötödük cigány. A település saját erejéből igyekszik fejlődni és megtakarítani. Az önkormányzati intézmények fűtés-korszerűsítése során megújuló energiaforrásokra állítják át a rendszert, a biomasszára épülő öt új kazánnal tizenöt gázcsapot váltanak ki.

Fűtőanyag van bőven: az önkormányzati erdők gallyait, a venyigéket, a vizesárkokból kiszedett vesszőt, töreket összegyűjtik, szecskázzák. Mindez tíz épületet érint, és nagyjából ötmillió forintos megtakarítást jelent. Három önkormányzati épületen napelem biztosítja a szükséges energiát.

Bihartorda más tekintetben is igyekszik megállni a saját lábán. A helyhatóságnak háromszáz almafája, zöldségeskertje is van, így a közétkeztetéshez szükséges alapanyagok egy részét saját maguk termelik meg, ami munkát ad és költséget csökkent.

A magyar–cigány együttélésről szólva Módos Imre azt mondja, időnként erélyesen kell fellépni, ugyanakkor olyan kirívó ütközések nincsenek, mint az ország más vidékein. Ma nyolcvan közmunkás dolgozik a faluban – valamivel több mint felerészben cigányok – és többségük meg is becsüli a lehetőséget. Munka van bőven, az illegális szeméttelep felszámolása éppúgy embert kíván, mint az iskola mellett épülő műfüves sportpálya talajának előkészítése. A közmunka mellett beindult a szerepelőket integráló, szektorokon átívelő úgynevezett foglalkoztatási paktum is, ami a hátrányos helyzetűek – leginkább cigányok – képzését és munkába állítását hivatott elősegíteni.

Szemlátomást eredménnyel, hiszen ottjártunkkor szorgos munka folyt a falu utcáin: egyesek a vízelvezető árkokat tisztították, mások az utcákat, tereket csinosítgatják, rózsákat ültetnek, illetve előkészítik a terepet. A korábban elültetett virágok és facsemeték nemcsak barátságossá teszik a falu arculatát, hanem azt is jelzik, hogy Bihartordának van gazdája.

Módos Imréről nem mondható el, hogy napjai unalmasan telnek. Folyamatosan csöng két mobiltelefonja, mindemellett utasításokat ad munkatársainak a polgármesteri hivatalban és a családi gazdaságban egyaránt, rajta tartja a szemét a közmunka minőségén, és közben még velünk is beszélget.

– A munkaidő általában reggel öt órakor kezdődik, és ha kell, éjfélig is eltart – foglalja össze tömören egy átlagos napját érdeklődésünkre Módos Imre. – Reggel kinézek a birtokra, kiadom az elvégzendő teendőket az embereknek, azután körbejárom a falut, nyolc körül kiosztom a feladatokat a közmunkásoknak, és párhuzamosan intézem a falu és a gazdaság ügyeit. Nincs megállás, ezt néhány perc alatt megállapítjuk. Módos Imre olyan tempót diktál, ami egy fiatalnak is becsületére válna. De megszokta és szereti a munkáját.

Módos gazda, ahogy a környéken hívják, Bihartordán született, apai és anyai felmenői is földdel, állattartással foglalkoztak, a kommunisták kulákoknak bélyegezték őket. Háromszáz hektáron gazdálkodik, ebből bő kétszáz hektár saját tulajdon, száz hektárt bérel, ebben állami tulajdon is van, utóbbit megbízással műveli – ezt hívja a köznyelv kényszerhasznosításnak.

Másokkal együtt Módos Imre is pályázott a közeli Kabán haszonbérletre meghirdetett állami földekre, és nyert. Az eredményhirdetést követően azonban botrány kerekedett, mert a kabai illetőségű pályázók hoppon maradtak. Ennek kapcsán Bodó Sándor fideszes országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is nemtetszésének adott hangot. Végül a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet azonban a tavaly augusztusi eredményhirdetés után két hónappal érvénytelenítette a pályázati eljárást, ami azt jelzi, hogy az intézménynél időnként zavar támad a gépezetben.

A meglepő fordulat után végül az NFA senkivel sem kötött haszonbérleti szerződést, így kerekedett ki az ügyből a kényszerhasznosítás, ami azonban rövid időtartamra szól.

Módos Imre eredeti végzettsége műszerész. A középiskola után huszonöt éven át a szakmájában dolgozott, előbb a budapesti Láng Gépgyárban, ebbéli minőségében munkatársaival bejárta az egész országot, számtalan intézményben szerelve vagy telepítve fűtési rendszert.

– Eluntam a csavargóéletet, hazajöttem – mondja Módos Imre, aki ezután a Hajdú-Bihar Megyei Tejipari Vállalat debreceni, majd berettyóújfalui üzemében, végül a megyei húsipari vállalatnál dolgozott, emellett azonban tizennyolc éves kora óta sertéstartással is foglalkozott, előbb a szüleivel közösen, 1980-tól már egyéni vállalkozóként. Előbb bérhizlalásra adta a fejét, majd – immár saját jószágokkal – belevágott a törzstenyésztésbe.

Az áldozatos és kőkemény munka néhány év alatt meghozta gyümölcsét, családi házuk nappalija érmekkel, serlegekkel, oklevelekkel van tele, bizonyítva az elkötelezettség diadalát. Számos kiállításon, szakmai versenyen szerzett rangos elismeréseket, többek között az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon 1990-ben aranyérmet és miniszteri nagydíjat kapott, 1996-ban aranyat és tenyésztési nagydíjat, 2000-ben sertéstenyésztési nagydíjat, a Farmer Expón 1995-ben és 1997-ben tenyésztési különdíjat, 1998-ban aranyérmet és tenyésztési nagydíjat szerzett, emellett 1995-ben elnyerte az Aranykoszorús Gazda címet. Munkája eredményeként az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet 1986-ban magyar lapály sertéstörzstenyészetként jegyezte be Módos Imre jószágállományát, melyből tenyészkocákat és kansüldőket értékesített. A gazda a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete tagja.

– A rendszerváltozás után növénytermesztéssel is kiegészítettük a gazdaságot, kárpótlásból vásároltunk harminc hektár földet, később még vettünk hozzá, így a takarmány egy részét már meg tudtuk termelni magunknak. Az ezredforduló táján tizenöt hektár meggyet ültettem, és belevágtam a szarvasmarha-tenyésztésbe is – sorolja az apránkénti bővítés egyes fejezeteit Módos Imre, hozzátéve, hogy a szülei és felesége, Rózsika segítsége nélkül mindez nem sikerülhetett volna.

A gazda magyar lapály sertéstörzstenyészete jelenleg százötven kocából és ezek mindenkori szaporulatából áll. E szapora fajta kiemelkedő vágóértékét az adja, hogy igen nagyra tud nőni – Módos Imre állományában, mint meséli, volt egyszer egy négy mázsánál is nagyobb kan – és későn zsírosodik, így húsa igen jó minőségű. A szaporulatból évente átlagosan háromszáz jószágot értékesítenek tenyészállatként, kansüldőt és szűzkocasüldőt egyaránt. Ami a szarvasmarhákat illeti, a birtokon kilencven holstein-fríz és magyar tarka legel, ezeket a tejükért tartják, a negyven szürkemarhát és szaporulatukat pedig a húsukért.

– Ezek a legjobb fajták. A minőségben nincs alku, csak ezzel tudunk versenybe szállni az olcsóbb, igénytelenebb külföldi termékekkel – mondja Módos Imre. Alapvetően családi gazdaság ez, Módos Imre maga is felül a traktorra, és elvégzi a szántóföldi munkákat, feleségére, Rózsikára pedig a pályázatokkal és mindennemű adminisztrációval kapcsolatos feladatok hárulnak. És persze az anyai kötelességek – ottjártunkkor épp Angliában volt, hogy a Corvinus Egyetemen élelmiszermérnökként diplomázott, jelenleg mindenórás Nikolett lányuknak, aki a szigetországban ment férjhez, segítségére legyen. Másik lányuk, a jogi végzettségű Annamária Debrecenben él.

A gazdaság az elmúlt közel harminc évben folyamatosan fejlődött, lépésről lépésre. Ma már harminc embernek ad állandó munkát nem csupán a jószágok etetése, gondozása, hanem az egészen új, áprilisban Sápon dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelenlétében átadott vágópont, valamint az ugyancsak közeli Nagyrábén található és szintén nemrég bővített feldolgozóüzem is.

A vágóponton hetente több tucat sertést vagy szürkemarhát tudnak levágni, miután elektromos sokkolóval elkábították őket, a feldolgozó kapacitása is megnőtt a nemrégi bővítés után. Itt készítik a legkülönfélébb termékeket: kolbászokat, szalámikat, szalonnákat, sonkákat, de az üzemhez kapcsolódó boltban – ilyeneket működtetnek Derecskén, Berettyóújfaluban és más településeken is – otthoni feldolgozásra váró hentesáru is kapható.

Látogatásunkkor épp a kolbásznak valót darálták a feldolgozóban, és ha már a kolbásszá nemesülés kezdeti fázisát láttuk, hát megszemléltük a száradó, érlelődő végeredményt is Módos gazda társaságában; sajnos a fotó nem képes az illatot közvetíteni.

Három évtized alatt tehát Módosék családi gazdasága a bérhizlalástól a törzstenyésztésen át eljutott oda, hogy elmondhatják, a termőföldtől az asztalig valóban minden egyes részfolyamat a saját munkájuk. Mindehhez elszántság, tehetség és szorgalmas, kitartó munka szükségeltetett, aminek gyümölcsét ma mindazok élvezhetik, akiknek nem mindegy, honnan származik és milyen minőségű az étel, amit megesznek.

Ágoston Balázs