Az MSZP szerint meg kell teremteni Budapest szabadságát és önállóságát, hogy a fővárosiak dönthessenek a saját sorsukról.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi képviselője a párt budapesti szervezete által Szabad Budapestet! címmel rendezett csütörtöki budapesti konferencián azt mondta: ki kell vívni Budapest szabadságát és önállóságát, hiszen az itt élőknek kell dönteniük a saját sorsukról, jelenükről és a jövőjükről.

Az önálló, erős Budapest nem álom, nekünk kell megteremteni, és ehhez az erőt a változást akaró budapestiek tömegének, a garanciát pedig egy Budapest törvénynek kell adni – jelentette ki Horváth Csaba, aki szerint az előbbi törvényben kellene rögzíteni a főváros szabadságát, az állam, a kormány és a főváros közötti feladatmegosztást, valamint ebben kellene garantálni, hogy a budapestiek által befizetett adó megfelelő része helyben marad.

A politikus arról beszélt, hogy Budapest Magyarország szellemi és a gazdasági központja, fejlődésének a garanciája és „az ország motorja”, de ennek ellenére nem kapja meg azt a megbecsülést és tiszteletet, amit megérdemel. Drasztikusan csökkentették forrásait, megcsonkították jogköreit, elvették az önállóságát – mondta hozzátéve, hogy „az államosítás mára garanciája lett a hanyatlásnak”.

Horváth Csaba szerint ma a kormány mondja meg mire van szüksége a fővárosnak: mit kell fejleszteni, hogyan és miből. A főváros még a saját pénzét sem költheti el, mert a kormány hozzájárulása nélkül ezt nem teheti meg. „Budapestet gyámság alá helyezték” – fogalmazott.

Horváth Csaba azt mondta, hogy Tarlós István a főpolgármestersége alatt Orbán Viktor miniszterelnöknek és a Fidesznek „gazsulál”: hagyta, hogy elvegyék Budapest szabadságát, önállóságát és pénzét, valamint hagyta, hogy a főváros „a fideszes oligarchák játékszere legyen”.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: meg kell teremteni az igazi önkormányzatiságot. Erős, önálló  Budapest nélkül nincs erős Magyarország sem, ezért minden, a budapestiek által adóként befizetett 10 forintból 1-et vissza kell szerezni.

Olyan várost kell építeni, amely mindenki számára egészségesebb, tisztább és élhetőbb – mondta Horváth Csaba a feladatok között sorolva, hogy újra kell indítani az önkormányzati bérlakásprogramot, a gyalogos, a kerékpáros és a közösségi közlekedést kell előnyben részesíteni az autókkal szemben, fejleszteni kell a tömegközlekedést, növelni kell a fővárosi rendőrök számát.

Az ellenzéki politikus kijelentette, a „Szabad Budapestet, most!” elképzelésük az élet védelmének programja: egészségesebbé, zöldebbé kell tenni Budapestet, és be kell fejezni a fák irtását.  

Mint kifejtette, Budapestnek minden évben 100 ezer négyzetméter parkot kellene kialakítani, minden budapesti csecsemő születése után egy új fát kellene ültetni, 10 éven belül valamennyi fővárosi autóbuszt környezetbarát elektromos járműre kell cserélni, valamint Budapest összes közintézményének az egyharmadát zöld, megújuló energiaforrásra kell átállítani.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte, arra készülnek, hogy még idén megkérdezik a budapestieket: kit szeretnének a jövő ősszel változást hozó csapat vezetőjének.

Ne engedjük, hogy a megváltoztathatatlanság érzése uralkodjon el Budapesten, nem választották meg még főpolgármesternek harmadszor is Tarlós Istvánt – hangoztatta.  

Molnár Zsolt azt mondta: nem ott kívánják folytatni, ahol Demszky Gábor korábbi szabaddemokrata főpolgármester 2010-ben abbahagyta, „másképpen szeretnénk”. Ugyanakkor – mint megjegyezte – akkor egy demokratikus főváros és ország működött. 

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: „egy demokratikus sokszínű Budapestnek nem lehet a gazdája a mai hatalom”.