Hirdetés

A tárcavezető mindenekelőtt arról számolt be, hogy az ukrajnai háború miatt zavarok keletkeztek az energiaellátásban, tartósan magas inflációs környezet jött létre és a szankciós intézkedések sok esetben jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak.

Leszögezte, hogy ebben a helyzetben a kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetését, ugyanis az munkahelyek százezreit sodorná veszélybe hazánkban, és a társasági adó terén visszatérést jelentene a 2010-es állapotokhoz.

Illetve rámutatott: a magyar versenyképesség egyik zálogát, a beruházási rekordok egyik legfontosabb alapját épp az alacsony társasági adó jelenti, amely bár hivatalosan 9 százalék, de a kedvezményekkel, beruházási támogatásokkal kiegészítve gyakorlatilag 6-7 százalék körül van, így a minimális kulcs életbe léptetésével a duplájára nőne.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a témában erőteljes vita zajlik az Egyesült Államokban is, a globális minimumadó a demokratapárti kormányzat politikai célkitűzése volt, azonban az őszi félidős választás nyomán nagy belpolitikai átrendeződés jöhet, és a republikánusok kifejezetten ellenzik a bevezetését.

Korábban írtuk

Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok számos csatornán kifejezte tiltakozását a magyar vétó ellen, és ennek keretében a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás hatályon kívül helyezéséről is döntöttek.

„Joggal bízhatunk abban, hogy ha másfajta politikai széljárás lesz Washingtonban, akkor ennek az újra érvénybe lépése várható” – közölte.

A miniszter aláhúzta, hogy a felek közötti vita negatív hatásai egyelőre nem érzékelhetők a kétoldalú gazdasági együttműködésben, az amerikai cégek támogatják az alacsony magyarországi adóterheket.

Elmondta ennek kapcsán, hogy a vállalatok vezetőit nem ez a nézeteltérés, hanem inkább a magas infláció foglalkoztatja, hogy az egekbe szökött a nyersanyagok és az energiahordozók ára.

„Ezért is fontos, hogy Magyarországon mindent elkövessünk annak érdekében, hogy egyfajta lokális kivétel lehessünk ebből a nagy globális visszaesésből” – fogalmazott, kitérve az ársapkák, a kordában tartott infláció, az alacsony adóterhek és a rezsicsökkentés fontosságára.

Szijjártó Péter tíz fontos amerikai vállalat vezetőjével, két republikánus szenátorral és öt képviselővel egyeztet a nap folyamán, illetve részt vesz az Amerikaiak az adóreformért (ATR) konzervatív érdekképviseleti szervezet üzleti találkozóján, ahol előadást tart a magyar gazdaságpolitikáról és a globális minimumadó veszélyeiről.