A magyar nemzet jövője a gyerekeken áll, ezért a legfontosabb feladat a kedvezőtlen demográfiai helyzet megváltoztatása, a magyar kormány pedig az utóbbi években ezen dolgozik – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Palicson, ahol a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve keretében babacsomaggal ajándékozott meg 80 vajdasági családot.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com

Hozzátette: fontos, hogy mindenhol minél több gyerek szülessen, ehhez pedig az kell, hogy a társadalom felfogása alapvetően átalakuljon. A kormány feladata pedig az, hogy minél több olyan intézkedést hozzon meg, amelynek köszönhetően formálható a szülők véleménye, illetve olyan kedvező társadalmi, gazdasági és politikai körülmény jöjjön létre, hogy az emberek akarjanak is minél több gyereket vállalni. Ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész Kárpát-medencére vonatkozik – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi év a külhoni magyar családok éve volt, és ezt folytatva hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2019-re a külhoni magyar gyerekek éve programot. Tavaly a Köldözsinór Program keretében a határon túli magyarságra is kiterjesztették az anyasági támogatást és a babakötvényt, idén ezt egészítette ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság a babacsomaggal, amelyre minden olyan külhoni magyar család jogosult, amely 2018-ban igényelte az anyasági támogatást. Olyan használható csomagot állítottak össze a külhoni gyerekek számára, amellyel a szülők az első időszakot könnyebben tudják venni – hangsúlyozta az államtitkár.

A családok támogatásán, illetve a gyermekvállalás ösztönzésén már több mint nyolc éve dolgozik a kormány – magyarázta Potápi Árpád János -, és a kedvező jelek már meg is mutatkoznak. Ha ezen az úton tudunk haladni, a remények szerint 2030-ra megáll a magyar népességfogyás, és ezután növekvő tendencia tud elindulni – részletezte.

A politikus végül örömének adott hangot, hogy a külhoni magyar pártok elfogadták azt a kezdeményezést, hogy a politikájuk középpontjába a magyar családok támogatását helyezzék. Külön köszönetet mondott a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy vállalták, a jövő középpontjába a magyar családokat és a gyerekeket állítják.

Pásztor István, a VMSZ elnöke rövid beszédében rámutatott, a vajdasági politika meggyőződése, hogy a Vajdaságban, a szülőföldön van magyar jövő, és minden intézkedésnek e jövő elérését kell szolgálnia.