A mozgalom MTI-nek megküldött közleménye szerint a petícióhoz már csatlakozott Böjte Csaba ferences szerzetes, az erdélyi gyerekotthonok alapítója, Csókay András idegsebész, Kovács András Péter humorista és Prieger Zsolt zeneszerző, az Anima Sound System frontembere.

Hirdetés

A magyar családokban még mindig kevesebb gyermek születik, mint amennyit szüleik terveznek, a mozgalom ezért várja mindenki csatlakozását, „hiszen a gyerek örök érték!” – írták.

A nyilatkozatot aláírók kifejezik egyetértésüket a családalapítás jogával és azzal, hogy mindenkinek annyi gyermeke lehessen, amennyit szeretne.

A petícióhoz a https://www.haromkiralyfi.hu/peticio oldalon lehet csatlakozni.

Korábban írtuk

A mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre azzal a céllal, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a fiatalok terveznek. A civil szervezet egyebek mellett párkereső programokkal, párkapcsolati témájú előadássorozatokkal, nyitott konferenciákkal tesz a céljaiért.

Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének vállalni, ugyanakkor a gyermekvállalási kedv, azaz a termékenységi arányszám még nem éri el az 1,6-ot.