Fotó: MTI/Kovács Attila, archív, szerk.
Hirdetés

A politikus úgy fogalmazott: az igazsággal nem lehet vitába szállni, de a jogon lehet és kell is változtatni, ha az szembe megy az igazsággal. Az, ami Gyöngyöspatán megtörtént, nem történhet meg a jövőben az ország más vidékein – szögezte le.

Nem történhet meg, hogy Soros-szervezetek szegregáció ürügyén, cigány embereket felhasználva, pénzszerző akciókat indítanak, felrúgják a társadalmi békét és településeket sodornak a csőd szélére – hangsúlyozta Horváth László.

A képviselő kifejezte azon szándékát, hogy ne részesülhessenek pénzjutalomban azok sem, akik több száz vagy akár több ezer órát hiányoztak az iskolából, erőszakosan félelemben tartották és bántalmazták a környezetükben élőket.

Korábban írtuk

A politikus elmondta, csütörtökön törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben azt kezdeményezi: a jövőben a hasonló iskolai perekben a bíróság ne ítélhessen meg pénzbeni kártérítést. Ha valakit az oktatásban ért hátrány, akkor ezt a hátrányt oktatással és képzéssel kell orvosolni – mondta Horváth László, hozzátéve: a jognak találkoznia kell az igazsággal.