Az ellenzéki politikus közölte, egy év alatt mind a hét sajtóperét megnyerte a „kormányzati propagandával” szemben, amely korábban azt állította, szexuálisan zaklatta egy volt kollégáját.

Hirdetés

László Imre szerint az érintett médiumok nem bánják, hogy elvesztették ezeket a pereket és kártérítést is kell fizetniük, a lejáratással befolyásolt választási eredményeket ugyanis nem kell megváltoztatni.

Kiemelte, szerencsére az újbudaiak elég bölcsek voltak ahhoz, hogy „átlássanak a szitán”, ezért lehet most ő a városrész vezetője.

A DK egy olyan országot szeretne, ahol egyetlen hasonló karaktergyilkosságot sem lehet következmények nélkül elkövetni – mondta László Imre, hozzátéve, ezért kell 2022-ben egy közös ellenzéki listával véget vetniük az „orbáni rendszernek”.

Korábban írtuk