A DK egészségügyi szakpolitikusa csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Népszava cikkére hivatkozva azt mondta, hogy a kórházak egy része már nem tudja fogadni a lélegeztetésre szoruló betegeket, a Szent László Kórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is „elfogyott a lélegeztetőgép-kapacitás”.

Hirdetés

Komáromi Zoltán úgy fogalmazott: miközben hetek óta azzal van tele a sajtó, hogy a kormány a szükséges gépmennyiség sokszorosát szerezte be, ahol szükség lenne rájuk, ott még sincs elegendő eszköz. A lap szerint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben már az egészségügyi személyzet létszáma is kevés ahhoz, hogy folytatni tudják az ellátást, ezért más intézményekből várnának dolgozókat – tette hozzá.

A 300 milliárd forintért vásárolt gépek nem a kórházakban vannak, hanem raktárakban, ezért nem fognak a betegellátásban megjelenni – mondta Komáromi Zoltán. Hozzátette, úgy tűnik, hogy a „brutálisan túlárazott” lélegeztetőgépek beszerzése „csak lopásra volt alkalmas”, az egészségügy valódi felkészítésére nem.

Korábban írtuk