Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A DK szóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, semmi nem indokolta, hogy Orbán Viktor a „saját népét vegzálja” egy „B-kategóriás diktátor” miatt, aki nem is tartozik a világ legvédettebb vezetői közé.

Barkóczi Balázs úgy fogalmazott: amíg a főváros utcáit azért bénították meg, hogy egy „háborús bűnös szabadon grasszálhasson”, addig emberek ezrei voltak kénytelen az utcán vagy a metróban várakozni. A csütörtöki találkozó semmi másra nem volt jó, csak arra, hogy Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan a nagy nyilvánosság előtt erősítse meg illiberális szövetségét és együtt üzenjék meg Európának, a magyar miniszterelnök továbbra is segíteni fogja a török elnök szíriai kurdokkal szemben folytatott „gyilkos politikáját” – jelentette ki a szóvivő.

Kérdésre válaszolva azt mondta, bár azt is felháborítónak tartják, hogy Vlagyimir Putyin szinte már hazajár Magyarországra, de a világ egyik legvédettebb emberének számító orosz elnök látogatása alatt majdnem normális mederben folyt a budapesti közlekedés.

Más témában kérdezték Karácsony Gergelynek a dízelautók Budapestről való esetleges kitiltásáról szóló tervéről, illetve arról is, hogy a főpolgármester középtávú elképzelései között szerepel, hogy a hétvégéken a rakpartokat lezárják az autósok előtt. Barkóczi Balázs azt felelte, fontos a klímaváltozás elleni védekezés, de minden ilyen lépést egy széles körű társadalmi egyeztetésnek kell megelőznie.

Kikérték véleményét arról is, hogy a korrupciógyanúba keveredett volt szocialista Lackner Csaba felvette kispesti képviselői mandátumát. A szóvivő azt felelte, a DK-nak továbbra is az a véleménye, hogy a politikusnak le kell mondania a képviselői mandátumáról, mert méltatlanná vált arra.