Hirdetés
Fotó: ShutterStock/irena iris szewczyk

Az ötnapos rendezvénysorozat negyedik napján tartott, a közép-európai együttműködésről szóló pódiumbeszélgetésen Kuchcinski a két ország jelenlegi viszonyára vonatkozó kérdésre azokat a témákat sorolta, amelyeket stratégiai fontosságúaknak tart Magyarország és Lengyelország jövője szempontjából.

Említette az Európai Unió jövőjét illető hasonló álláspontot, a tagállami szuverenitás melletti közös kiállást.

„Hasonló a hozzáállásunk a délről érkező migrációhoz, amely 2015-ben és 2016-ban elsősorban a magyarok számára jelentett erőpróbát” – mondta, és kitért az uniós intézmények „válságával” szembeni hasonló hozzáállásra is.

Úgy látta: az ukrajnai háború kapcsán elfoglalt álláspontok különbsége „nem árt a Lengyelország és Magyarország közötti, évszázadok óta fennálló stratégiai együttműködésnek”.

Kihívásnak nevezte a közép-európai információs politikát. „Az egyik miniszterelnök mond valamit, majd a sajtóban megjelenik egy kontextusból kiragadott szó vagy mondat, ez pedig nagy izgalmat kelt a másik országban, amelynek a miniszterelnöke kénytelen reagálni”- magyarázta, majd hozzátette: végül a teljes eredeti nyilatkozat elemzése után kiderül, hogy a reakció szükségtelen volt.

„Nem igaz, hogy nagy ellentétek volnának közöttünk, ez csak a médiában, a kormányainknak nem kedvező bizonyos körökben látszik így” – foglalta össze Kuchcinski. „De általában véve a barátságunk tovább él, mert a két nemzet együttműködik” – tette hozzá, hivatkozva a krasiczyni rendezvényen korábban felszólaló Kovács István történész, író, költő és diplomata véleményére is.

Korábban írtuk

Felidézte továbbá: a két ország konzervatív pártjainak képviselői már a lengyel Jog és Igazságosság párt 2015-ös kormányra kerülése előtt tisztázták, hogy eltérő a viszonyuk Oroszországhoz és az ukrajnai kisebbségi politikához. Mindazonáltal Lengyelország és Magyarország is „azt szeretné, ha Ukrajnában béke lenne”, és az ukrajnai menekülteknek lakosságarányosan azonos méretű humanitárius segítséget nyújtanak – hangsúlyozta.

Egy másik csütörtöki panelen Ryszard Madziar, Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes politikai kabinetfőnöke kiemelte: a közép-európai térséget Keletről is, Nyugatról is érik hatalmi támadások. „Oroszország a cári, majd a sztálini időszakban is a térségünk meghódítására törekedett (…), Putyin Oroszországa is befolyást akar szerezni Európában” – fejtette ki. E törekvés ellensúlya a térségbeli együttműködés lehet – húzta alá.

Az ukrajnai háborúról Madziar azt mondta: ha Ukrajna megvédi magát, és független lesz, „akkor Közép-Európa is megmenekül”.

A varsói Waclaw Felczak Intézet által megrendezett 5. nyári egyetemen csütörtök este Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mutatja be A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyve lengyel kiadását.

A rendezvénysorozat pénteken a krasiczyni templomban szentmisével zárul.