Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A tárca közleményében kifejtette: 2020-ban a sikeres felvételit tevők aránya elérte a 74 százalékot. A jelentkezők közel háromnegyede tehát felvételt nyert az általa megjelölt felsőoktatási intézménybe, így a sikertelenül felvételizők száma 33 ezerről 23 ezerre csökkent.

Tavalyhoz képest 8 százalékkal nőtt a mesterképzésre felvett hallgatók száma.

A felvettek több mint 80 százaléka pedig állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.

A minisztérium kiemelte: az emelt szintű érettségihez kötött felvételi követelmény bevezetése hozzájárul a versenyképes felsőoktatás megteremtéséhez, hosszabb távon pedig a lemorzsolódás csökkentéséhez is. A cél, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez minőségi képzésre, minőségi felsőoktatásra van szükség – hangsúlyozták.

Korábban írtuk

Kitértek arra is: a járványhelyzetben a kormány minden támogatást megad a magyar fiataloknak. A gazdaságvédelmi akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. Ennek köszönhetően mostanáig több mint 95 ezer diplomát állítottak ki, közel 72 ezret már át is vettek az érintettek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A felsőoktatási ponthatárokat csütörtökön este tették közzé. A 91 460 jelentkezőből 68 112-en felvételt nyertek valamely általuk megjelölt képzésre. Közülük több mint 55 ezren államilag finanszírozott formában tanulhatnak.

Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100. Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint.